Connect with us

Kerítésen innen

Politikai nyomásgyakorlással szorítanák ki a Politikatörténeti Intézetet a Kossuth térről

Megosztás

Miközben július 6-án a Fővárosi Ítélőtábla határozata megállapította, hogy a Politikatörténeti Intézet (PTI) jogszerűen használja a Kossuth téri Igazságügyi Palota épületét, a kormánypárti Magyar Idők azzal igyekszik nyomást helyezni az intézetre, hogy – mint írták – ha nem költöznek ki év végéig, a Kúria kénytelen lesz Esztergomba áttelepülni.

Politikai nyomás van, csereingatlan nincs

Vagyis a kormánysajtó a bíróság jogerős döntése ellenére szorgalmazná a szervezet költözését, miközben a PTI ügyvezető igazgatója szerint semmilyen csereingatlant nem ajánlott fel az állam.

Pereskedés évek óta

Földes György a 24.hu-nak elmondta, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és a PTI évek óta pereskedett az 1896-ban eredetileg a Magyar Királyi Kúria számára emelt épület használati jogáról.

A pert hat hónapra fel is függesztették, hogy egyeztessenek a felek, ám végül az állam kezdeményezésére tovább folyt az eljárás, ami most lezárult. Igaz – tette hozzá –, felülvizsgálati kérelemmel élhet az állam a Kúria felé.

Az intézet vezetője, Földes György a Magyar Időknek azt mondta, hogy tavaly úgy nézett ki, hogy meg tudnak egyezni az állammal, a bíróság másodfokon is megerősítette az intézet használati jogát, azonban a felperes állam még nem merítette ki az összes jogi lehetőségét.

„Készek vagyunk a jogaink és az érdekeink figyelembevétele mellett átadni az ingatlant a tulajdonosnak, de kérjük a használati jogunk ellenértékét, és egy megfelelő épületet cserébe”

A kormány mindent megtett, hogy ellehetetlenítse a PTI-t

Ugyanakkor ez a lépés igencsak kellemetlen helyzetbe hozná a Kúriát, ugyanis éppen a Legfelsőbb Bíróságot költöztetnék a Politikatörténeti Intézet által használt épületbe.

Földes hozzátette, bár a kormány az elmúlt hat évben mindent megtett annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a működésüket és kiköltöztesse őket az épületből, ők mégis hajlandóak a megegyezésre.

Soha nem állítottuk, hogy nem költözünk ki

– mondta.

Se ellenérték, se másik hely

De a megegyezéshez – folytatta – meg kell állapodni a Kossuth téri ingatlan használati jogának ellenértékéről, továbbá egy megfelelő csereingatlanról. Ez máig nem történt meg – tette hozzá.

Esztergom az Alkotmánybíróság hivatalos székhelye volt a rendszerváltástól 2012. január 1-jéig, és már biztos, hogy az Ab, valamint a kormány új kedvence, a Közigazgatási Felsőbíróság is ide költözik.

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük