Connect with us

Kerítésen innen

Polt Péter professzorrá lett – hiába szavazta le a jogi kar

Polt
Megosztás

Az ELTE ÁJK Kari Tanácsa a dékán előterjesztésére júniusban szavazott arról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész megkaphassa a professzori cím használatához szükséges egyetemi magántanári kinevezést. Akkor eljárásrendi szabálytalanság miatt érvénytelennek nyilvánították a szavazást.

Nem úgy van az!

A 444.hu híradása szerint a következő, szeptember 26-ai ülés jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a Kari Tanács 8 igen, 23 nem és 1 érvénytelen szavazattal

elutasította Polt egyetemi magántanári kinevezését.

Valamit azonban sikerülhetett kitalálniuk – a nem tudni pontosan kiknek – mert a hétfőn megjelent Magyar Közlönyben megjelent, hogy Balog Zoltán ajánlása alapján megtalálták a kiskaput és mégis egyetemi tanár lett az ügyészfőnök. A dolog pikantériája, hogy immár nem bízták az ügyben egyáltalán nem kompetens Kari Tanácsra a dolgot, hanem ahogy az egy rendes pártállamba szokás, fölülről beleszóltak. A címet Áder János adományozta párt- és elvtársának.

Jól zárul tehát hősünknek a 2017-es év, december 15-től hivatalosan is nyomtattathat magának új névjegyet, amire ráirathatja, hogy Polt professzor.

(forrás: zoom.hu)

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. George RONA

    2017.12.05 20:19 at 20:19

    proff (eszionális) szélhámos! =))

  2. Teca Szij

    2017.12.05 23:12 at 23:12

    NINCS mihez!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  3. Pesti Gúnár

    2017.12.06 10:19 at 10:19

    Ha sokat ugrálnak, megkaphatják Polt professzor mellé Putler díszpolgárt.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük