Egy magyarmentő cigány élete és halála

Erdélyben 1990-ben magyar cigányok siettek a megtámadott magyarság segítségére. A történet hazai folytatása: szánalmas előzmények után (a részleteket lásd itt: „Szégyennap”) végre fel lehetett avatni a Nyugati pályaudvar épületének falán Puczi Béla, marosvásárhelyi cigány hős emléktábláját.

Éppen úgy történt, mint a hozzánk menekült hős életében...

December 10-én, vasárnap kora délután talán százan gyűlhettek össze Budapest szívében az emléktábla avatásra – közben tőlük néhány méterre tíz-és százezrek költötték lelkesen jövedelmüket a karácsonyi forgatagban.

Pontosan úgy történt, ahogy Puczi Béla, az erdélyi magyar cigány menekült rövidre szabott életében tapasztalhatta. Amikor nagy szükség volt rá, ő társaival együtt a megtámadott marosvásárhelyi magyarság segítségére sietett. Amikor viszont neki lett volna szüksége ránk, közöny, tehetetlenség vette körül.

Puczi Béla és a pogrommal szembeszálló magyar cigányok hőstette 1990-ben kiváltotta a román hatóságok éktelen haragját. Aki a markukba került – így Puczi Béla és társai – azt meggyötörték, tönkretették.

Puczi Béla ezek után átmenekült Magyarországra – és joggal remélte, hogy itt szeretettel, hálával és gondoskodó figyelemmel fogadjuk.

Nálunk megtudta, milyen kirekesztett cigánynak lenni

Az avatásra gyülekező tömeg, december 10., Nyugati                         pályaudvar, parkoló – (A szerző felvétele)

A Vasárnapi emléktábla-avatás legszörnyűbb mondata így szólt, hogy Puczi Béla „ideát” ismerte meg igazán a poklot.

Erdélyben gyerekkora óta együtt nőtt fel magyar barátaival, tiszteletre méltó, gyarapodó kőműves szaki lett belőle, és ha a nemzeti gyűlöletet szító politika nem töri ketté életét, boldog családapaként élhette volna le szülőföldjén az életét.

Amikor azonban Magyarországra menekült, megtudta, milyen élet jut itt a kirekesztett cigánynak. Ezt Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont vezetője mondta el Puczi Béla pályáját ismertető beszédében. Azt is hozzátette, hogy mindannyian szégyenkezhetünk, amiért nem tudtunk többet tenni Puczi Béla talpraállásáért.

Közös gyalázat

Közös gyalázatunk, hogy a marosvásárhelyi önvédelmi harcok hőse 2009-ben hajléktalanként halt meg Budapesten. Az emléktáblát ott avattuk, ahol napjait tengette. A tábla őrzi emlékét, de nem mossa le rólunk a gyalázatot.

Elhangzott az is, hogy Puczi Béla, mint minden tisztes családapa, családjának igyekezett boldogabb jövőt biztosítani, de azóta, hogy pályája 1990-ben megtört, az Erdélyben maradt család sem képes talpraállni. Gyorsan elszálltak reményeik, hogy a családfő  áttelepülése után biztos magyarországi egzisztenciát teremt.

Nagy tapssal üdvözölték, hogy a roma Sajtóközpont az emléktábla-állítással egy időben a cigány hős  családjára is gondolt: Bernáth Gábor felvette velük a kapcsolatot, és eljuttatta a RSK adományát hozzájuk.

Setét Jenő pedig, az Ide tartozunk Egyesület vezetője bejelentette: készüljetek fel, mert a mai akciót továbbiak követik a közeljövőben: a cigány magyarok és a nem-cigány magyarok együttműködésének hőseit, közös történelmünk legkiválóbb cigány hőseit emléktáblák sorával fogják a civil szervezetek megtisztelni.

Egy másik cigányról, de micsoda különbség!  Farkas Flórián, a cigány Kubatov