Connect with us

Kerítésen túl

Putyint nem érdekli, ha oroszok beleavatkoztak az amerikai elnökválasztásba

Putyin
Megosztás

Az orosz elnök kijelentette az NBC amerikai tévéadónak adott exkluzív interjújában, hogy a legkevésbé sem érdekli, ha orosz állampolgárok megpróbáltak beleavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba, mert – mint állította – ezeknek az embereknek semmilyen kapcsolata nem volt a Kremllel.

Tagadta, hogy az oroszok beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba

A pénteken adásba került interjúban Vlagyimir Putyin gyakran volt harcias, és ismét tagadta az amerikai hírszerző szolgálatoknak azt a vádját, hogy bárkit utasított volna az amerikai elnökválasztásba való beavatkozásra.

„Miért gondolják, hogy az orosz hatóságok, beleértve engem is, engedélyt adtak erre bárkinek?” – kérdezte Megyn Kelly riportertől. Mint mondta, nem rendítette meg, hogy Robert Mueller különleges ügyész, aki Oroszország állítólagos szerepét vizsgálja a 2016-os amerikai elnökválasztásban, februárban megvádolt 13 orosz állampolgárt és három orosz céget azzal, hogy beleavatkozott a választásba: egyebek között támogatta Donald Trump elnök kampányát, és lejáratta Hillary Clinton demokrata párti jelöltét.

„Na, és mi van, ha oroszok voltak? A legkevésbé sem érdekel, mert nem az orosz állam érdekeit képviselik”

– jelentette ki Putyin.

Moszkva célja a beavatkozással az amerikai kormány meggyengítése volt

Arra az általános kérdésre, hogy aggasztja-e ha orosz állampolgárok alá akarják ásni az amerikai demokráciát, úgy válaszolt: még nem látta semmilyen bizonyítékát annak, hogy ezek az emberek megsértettek volna bármilyen orosz törvényt. „Mi vezettünk be büntetőintézkedéseket az Egyesült Államok ellen? Az Egyesült Államok szankcionált bennünket. Mi Oroszországban nem állíthatunk bíróság elé senkit, amíg nem vétett orosz törvény ellen. Legalább mutassanak valamilyen dokumentumot, egy hivatalos kérést, és akkor megvizsgáljuk az ügyet! Elhiszi bárki, hogy Oroszország több ezer kilométerről befolyásolni tudta az amerikai elnökválasztás eredményét? Nem nevetséges ez a vád? Nem célunk beavatkozni, mert nem érnénk el vele semmit” – szögezte le az elnök.

Az NBC megjegyezte, hogy például John Brennan volt CIA-igazgató, jelenleg az NBC egyik hírmagyarázója azt állítja: Moszkva célja a beavatkozással az amerikai kormány meggyengítése volt, az, hogy cselekvésképtelenné váljon nemzetközi ügyekben, és ne tudjon olyan határozottan fellépni az orosz agresszióval szemben, mint amennyire addig tette.

Putyin az interjúban óriási tapasztalattal rendelkező üzletembernek nevezte Trumpot, és olyan elnöknek, aki bár újonc a politikai életben, „gyorsan tanul”. „Ő érti, hogy ha együttműködésre akarja bírni egy partnerét vagy potenciális partnerét, akkor tisztelnie kell. A kölcsönös vádaskodás és sértegetés nem vezet sehova” – jelentette ki.

Putyin szerint Oroszország az áldozat

Vlagyimir Putyin – mint mondta – úgy látja, hogy Oroszország áldozat az orosz-amerikai kapcsolatokban. „Nem mi bélyegeztük önöket ellenségnek. Önök határoztak úgy a törvényhozás szintjén, hogy Oroszország az ellenségeik közé tartozik. Miért? Mi vezettünk be szankciókat az Egyesült Államom ellen? Nem, ellenkezőleg” – szögezte le ismét, de hozzátette, hogy kész javítani az orosz-amerikai kapcsolatokon.

„Nézze, üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat higgadtan! Úgy gondolom, hogy az elnökük is ezt akarja, de vannak erők, amelyek nem engedik neki” – mondta Putyin, aki az abszolút esélyes a március 18-i orosz elnökválasztáson.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük