Connect with us

Kerítésen innen

Puzsér Budapest-rengető bejelentése!

Megosztás

Ahogy közeleg a főpolgármester választás, úgy kezd minden a szokásos magyar mederben csordogálni. Egyre több ellenzéki – vagy annak tűnő – honfi érzi úgy, hogy meg kell mérettetnie magát, végül is csak így biztosítható, hogy a fideszes jelölt kerüljön ki Budapesten győztesen a főpolgármester választáson. 

puzser-nyitva
Megosztás

Ahogy közeleg a főpolgármester választás, úgy kezd minden a szokásos magyar mederben csordogálni. Egyre több ellenzéki – vagy annak tűnő – honfi érzi úgy, hogy meg kell mérettetnie magát, végül is csak így biztosítható, hogy a fideszes jelölt kerüljön ki Budapesten győztesen a főpolgármester választáson. 

Puzsér megtette!

A hírekből azt lehet tudni, hogy az előválasztáson indulni készül Horváth Csaba az MSZP jelöltjeként, Karácsony Gergely a Párbeszéd színeiben. A Demokratikus Koalíció és az LMP is biztosan beújít valakit és a Momentum, meg a Liberálisok sem zárkóznak el a megméretéstől. Ott van még Dancsó Péter is, akinek konkrét terveit már mi is bemutattuk.

Puzsér Róbert közösségi oldalán jelentette be:

„Átgondoltam az álláspontomat az előválasztásról. Ha ez kell ahhoz, hogy az MSZP meg a DK ne indítson rám jelöltet, és ezzel ne osszák meg Orbán és Tarlós ellenzékét, akkor vállalom, hogy részt veszek egy előválasztáson az alábbi feltételekkel:

– A jelöltállítás folyamata legyen nyilvános és átlátható!

– Az előválasztás előtt nyílt viták során mérkőzzenek meg a jelöltek! Világos programok és víziók ütközzenek!

– A szavazás internet-alapú legyen, mert csakis ez biztosít elegendő választót és legitimitást!

– A szervezést, a szavazás tisztaságának ellenőrzését, a személyes adatok kezelését és a szavazatok számlálását egy köztiszteletben álló civil szakemberekből alakuló testület végezze, ne az MSZP, és ne a DK!

Amennyiben ez elfogadható a „demokratikus oldal” számára, készen állok az előválasztásra.”

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük