Connect with us

Blogbazár

Puzsér elindította Tarlós kampányát

Megosztás

Tarlós István tegnap bejelentette régóta lebegtetett indulását a főpolgármesteri címért, és ezzel megkezdődött a Fidesz nyomulása Budapest elfoglalásért. Ennek a kampánynak a része az is, hogy Tarlós után Puzsér Róbert is közölte a nyilvánossággal, hogy – független jelöltként – ő is indul.

puzser-nyitva
Megosztás

Tarlós István tegnap bejelentette régóta lebegtetett indulását a főpolgármesteri címért, és ezzel megkezdődött a Fidesz nyomulása Budapest elfoglalásért. Ennek a kampánynak a része az is, hogy Tarlós után Puzsér Róbert is közölte a nyilvánossággal, hogy – független jelöltként – ő is indul.

Puzsér Róbert nem lesz Budapest főpolgármestere, nem is akar az lenni.

Ő maga mondta, hogy szerinte Tarlós az esélyes, az ő célja, hogy megszólítsa a budapestieket, és megmutassa nekik a zöld, Sétáló Budapest koncepciót.

Puzsér Róbertet a nagyközönségnek egy része onnan ismeri, hogy a televízióban hangosan szokott beszélni. Vannak jó és a kevésbé használható gondolatai, és mindegyiket meglehetősen hangosan közvetíti az emberek felé. Ez Puzsér védjegye, a bömbölő hang, ettől ő egy karakteres jelenség, s mint ilyen, kiválóan alkalmas főpolgármester-jelöltnek. Főpolgármesternek persze nem, ahhoz ez kevés, de hát neki nem is az a célja, hogy az legyen – lásd, mint fenn.

Puzsér ezzel a mostani bejelentkezéssel megkezdte Tarlós István kampányát.

Az ő – és feltehetően még mások – indulása ugyanis Tarlóst és a Fideszt segíti. A jelenlegi főpolgármester és a mögötte álló párt, a Fidesz néhány kerületet leszámítva, egyáltalán nem népszerű Budapesten, Tarlós Istvánnak csak akkor van esélye harmadszor is főpolgármesternek lenni, ha a baloldali ellenzéki pártok ugyanúgy bénáznak és töketlenednek, mint az elmúlt években. Erre most is van esély, bár az sem kizárt, hogy ezúttal tanulnak a hibáikból, és legkésőbb jövő év elejére egyetlen, közös, vállalható jelöltet mutatnak fel a választóknak. Ha így lesz, (így lenne) abban az esetben Tarlósnak és a Fidesznek kevés esélye maradna Budapest megszerzésére.

Puzsér mostani jelentkezése halvány reménysugár azoknak,

akik azt szeretnék, hogy Tarlós Istvánon keresztül a Fidesz akarata érvényesüljön Budapesten. A hangosan bömbölő megmondóember által felvázolt zöld Budapest ugyanis minden normális ember számára szimpatikus, nem valószínű, hogy lenne olyan ember, aki a betont és a benzingőzt jobban kedvelné, mint a fákat és a nagy zöld parkokat.

A koncepcióval tehát nincs baj, azt persze illő volna megkérdezni, honnan datálódik Puzsér zöld elkötelezettsége. Hol volt Puzsér, és hol volt például a magát szintén zöldként definiáló, Puzsér mögé vélhetően beálló LMP akkor, amikor a Ligetvédők elszánt, és kilátástalan küzdelmet folytattak a Városligetben a rendőrökkel, és az embertelen eszközökkel fellépő biztonsági emberekkel szemben.

Zárójelben megkérdezhetnénk azt is, hogy hol volt a többi ellenzéki párt, akik ha személyes megjelenésükkel segítik a Ligetvédőket, még eredményt is elérhettek volna, de legalábbis elkerülhető lett volna számos, a rendőrök által eltűrt és a biztonsági emberek által kivitelezett atrocitás.

Puzsérnak nyilvánvalóan nincs pénze rendes kampányra.

Ha mégis lesz kampánya, ráadásul, profi és sok pénzbe kerülő, akkor lehet sejteni, honnan jön ez a pénz. Vagy valamilyen a Fidesz–közeli szervezettől, vagy az LMP-től, amely Hadházy Ákos és Szél Bernadett távozása, és Ungár Péter térnyerése óta már annyira sem tekinthető Orbán Viktor elsőszámú közellenségének, mint korábban.

Ha lesz pénze Puzsérnak hangosan és sokat kampányolni, akkor lehet tudni, hogy honnan fúj a szél. Ha nem, és csak csendben, magában bömbölhet, abban az esetben Tarlós és ő is esélytelen.

Ízlelgessék: Puzsér főpolgármester – bejelentkezett!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük