Connect with us

Banánköztársaság

Quaestor végkifejlet, vagy ez még csak a kezdete az újabb négy esztendőnek – A bűnüldözés sarlatánjai 11.

Tarsoly Orbán
Megosztás

Nincsenek megoldatlan ügyek, csak ügyetlen megoldások vannak és hivatástudat nélkül tevékenykedő bűnüldözők. A Fővárosi Főügyészség végül benyújtotta a vádiratot a  Quaestor ügyben. T. Csaba és 10 társa ellen bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a Fővárosi Törvényszéknél.

Vádiratok

A Fővárosi Főügyészség erről szóló közleménye itt olvasható, míg a nyomozás során keletkezett iratok mennyiségéről készült, a sajtóközleményben említett videó alább:

Ibolya Tibor fővárosi főügyész jegyezte a közleményt.  A vádirat lényege szerint T. Csaba és társai a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-csoport működtetésének keretében 2007-től kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak eltulajdonítása volt.
A bűnszervezet működése során 2009-ben és 2010-ben az úgynevezett Quaestor Kurázsi Befektetési jegyek értékesítése révén a vád szerint összesen 2,2 milliárd forintot meghaladó bevételt tulajdonítottak el jogtalanul.

A módszer

A számlavezetéshez használt úgynevezett Bróker rendszerben létrehoztak egy „Technikai T2”-nek nevezett fiktív ügyfelet, és egy ahhoz tartozó fiktív értékpapírszámlát. Ezután ezen az értékpapírszámlán jóváírták a valóságban nem létező Quaestor Kurázsi Befektetési jegyeket, majd átvezették egy másik ügyfélszámlára, ezt követően pedig értékesítették a Quaestor Befektetési Alapkezelőnek. Az értékesítési ügylet során a Quaestor Értékpapír Zrt. bizományosként járt el, így a Quaestor Befektetési Alapkezelő felé történő elszámoláskor a fiktív ügyletek révén leplezték a valódi forgalmat, ami lehetővé tette az említett bevétel eltulajdonítását.

Ne verje falba a fejét, ha nem érti, nem egyszerű dolog ez.

A vád szerint a vádlottak ezzel biztosították a Quaestor-cégcsoport további működését. Ez volt a túlélés azokban az időszakokban, amikor egyéb értékpapírok jogtalan eltulajdonítására nem volt lehetőség. Ekkor  a kötvényértékesítésből származó bevétel is csökkent. A Fővárosi Főügyészség – a személyi és tárgyi összefüggésre tekintettel – a vádiratban indítványt tesz arra, hogy a Fővárosi Törvényszék az újabb bűnügyet a már folyamatban lévő bűnügyhöz egyesítse.(forrás: MTI-Portfolio)

Kéz kezet…

Vajon mennyi ember közreműködésére volt szüksége ennek a bűncselekmény-sorozatnak, ha már az előző részben említett Orgován Bélát is megtalálták. A hvg.hu értelmezése szerint a cégvezetés és a cégtulajdonlás átalakítása is ezt igazolja. Hiszen a pár napos új vezér azelőtt teljesen ismeretlen volt a cégvilágban, mint írják.

Kis szilárd

Kis Szilárd Orbánék egykori „moszkvai embere” ma vádlott vesztegetés miatt. (fotó:MNO)

Kiss Szilárd és Tarsoly kapcsolatáról is szót ejthetnénk, mellyel az Index cikksorozata foglalkozott. A második részből kiderült, hogy a 2003-ban alapított orosz Kvesztor Rus Zrt. turisztikai cég egyik 50 százalékos tulajdonosa a magyar Quaestor Pénzügyi Zrt., a másik pedig Kiss Szilárd. A HVG szerint Tarsoly egyik orosz cége gazdasági felügyeletét Kissre bízta, erről lehet szó.

A takarmány nagykereskedelemmel foglalkozó VTD Kft. száz százalékban Tarsoly tulajdona, de ugyanarra a címre van bejegyezve (Buszinovszkaja Gorka 2.), ahova Kiss több érdekeltsége. A szintén Tarsoly-tulajdon MVTD Kft. által üzemeltetett moszkvai kereskedőházban működött a magyar vízumközpont: Kiss Szilárd élettársának vezetésével és 40 százalékos tulajdonrészével. Mellesleg említem meg, hogy a fakenews szerint Mészáros Lőrinc is kapcsolódott valamiképp ehhez az orosz vonalhoz Kiss Szilárdon keresztül, amit hol tagad, hol elismer.

Orgován, Kiss és Mészáros. Szépen vagyunk, nem mondom.

Felköthette az alsóneműjét a rendőrség és az ügyészség is, ha mélyére akart ásni a Quaestor ügynek, de hát errefelé nincsenek milánói ügyészek. Az Orbán kormány a lehető leggyorsabban igyekezett teljesen elhatárolódni a kellemetlen ügytől. A történetnek még nincs vége. De aki olvasni akar még Quaestor-ügyben, akkor most fogjon hozzá, mert sokáig fog tartani…

A többi már a bíróságon múlik. Hajrá magyarok!

Előzmény

Quaestorizált haszonlesők, szügyig a tutiban – a bűnüldözés sarlatánjai 10.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük