Connect with us

Sport

Rasmussen: az első célunkat teljesítettük

Megosztás

Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott a nyolcaddöntőbe jutással teljesítette első célját a németországi világbajnokságon. A mieink következő ellenfele Franciaország lesz.




A magyar csapat pénteken, a csoportkör utolsó fordulójában 30-29-re legyőzte Csehország együttesét Bietigheim-Bissingenben, így a B csoport harmadik helyéről lépett tovább.

“Zűrös volt a végjáték, gyorsan történtek az események, de a lényeg a két pont megszerzése, és az, hogy a továbbjutással az első célunkat teljesítettük” – nyilatkozta a lefújás után a dán edző.

Hozzátette, ahogyan minden meccsen, ezúttal is nagyszerűen küzdöttek a játékosai, és az összpontosítással sem volt probléma, a kiállítások száma viszont nagyon magas volt.

“Hét nap alatt öt meccset játszottunk, a lányok érthetően fáradtak, egyre inkább fogy az oxigén a fejükben, és az enyémben is, ezért egyre nagyobb szükség van a frissítésre”

Hozzátette, reméli, hogy a csapatkapitány Görbicz Anita – akit a csehek ellen kisebb sérülése miatt pihentettek – pályára léphet a nyolcaddöntőben.

A magyar csapat – a nem hivatalos program szerint – vasárnap 20.30-tól Lipcsében játssza a nyolcaddöntőt, az ellenfél kilétére pénteken 22 óra körül derül fény. Rasmussen elárulta, azért is örül, hogy más városba költöznek, mert nagyon unalmas az étkezésük, ugyanis ugyanazokat az ételeket kapják a szállodában az érkezésük óta. A magyar küldöttség szombat délelőtt autóbusszal utazik Lipcsébe, a szövetség (MKSZ) azért ezt a megoldást választotta, mert a helyi szervezők által biztosított repülőgép rendkívül korán indul.

Ezzel a szívvel és ezzel a fejjel a nyolc közé kerülhetünk

A csehek elleni találkozón rendkívül hullámzóan alakult az eredmény. A mezőny legjobbjának választott Bódi Bernadett szerint azért, mert az ötödik meccsről van szó.

“Talán már nincs is olyan csapat a mezőnyben, amely ne lenne fáradt, de természetesen nem ezzel foglalkozunk. Úgy érzem, végig mi uraltuk a játékot, és a szerencse is mellénk állt. A csehek is nagyon jól küzdöttek, de mi is” – nyilatkozta a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC jobbszélsője.

Az ellenfél az első félidőben már négy góllal is vezetett, ezt követően azonban a magyarok sorozatban hatszor találtak be. Mint Bódi felidézte, az időkérésnél megbeszélték, hogy csinálják a dolgukat, és megpróbálnak lerohanásból gólokat szerezni.

“Tudtuk jól, hogy oda kell figyelni a csehek gyors indításaira, az elején mégis túlságosan sok gólt kaptunk ilyen akciókból. Bízom benne, hogy a következő találkozón jobb lesz a visszarendeződésünk. Ezzel a szívvel és ezzel a fejjel a nyolc közé kerülhetünk” – szögezte le.

A pénteki különdíjáról nem akart beszélni, helyette a csapat játékát és hozzáállását dicsérte.

“Tizenheten vagyunk, mindenki fontos a keretben, és akkor tudunk jól együttműködni, ha védekezésben és támadásban is csapatként funkcionálunk, betartjuk a taktikát és szívvel-lélekkel küzdünk. Persze, hibák még ebben az esetben is becsúszhatnak” – mondta Bódi.

Hozzátette, szinte minden meccsen más bizonyul húzóembernek, hiszen mindig előfordulhat, hogy valakinek nem megy a játék.

“Nagyon örülök, hogy az utóbbi három mérkőzésünket megnyertük, ez önbizalmat adhat a következő feladat előtt. Nagyon várom már azt a meccset, nagyon fontos lesz számunkra” – közölte.

A szünet után pályára lépett kapus, Bíró Blanka kifejtette, rendkívül boldog a harmadik hely megszerzése miatt, azt viszont nem tudja, miért nem sikerült jól ismét a mérkőzés utolsó néhány perce. Hangsúlyozta, különösen örül az öt gólig jutó Szöllősi-Zácsik Szandra jó teljesítményének, hiszen ő a magyar csapat egyetlen klasszikus, magas átlövője.


A magyar együttes szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól 30-22-re, vasárnap a svédektől 25-22-re kapott ki, majd kedden Argentínát 33-15-re, csütörtökön pedig Lengyelországot 31-28-ra győzte le.

Bódi Bernadett. Fotók: Kovács Anikó/MKSZ

Bódi Bernadett 7 lövésből 7 gólt szerzett

A mérkőzés előtt tudni lehetett, hogy a vesztes a csoport negyedik helyén végez, és a nyolcaddöntőben Romániával találkozik hétfőn. A győztes a harmadik helyről jut tovább, és a szlovén, a francia és a spanyol csapat valamelyikével játszik vasárnap.

A meccset a helyszínen tekintette meg Hasszan Musztafa, a nemzetközi szövetség (IHF) egyiptomi elnöke is. Görbicz Anita csapatkapitány kisebb sérülés miatt ezúttal nem lépett pályára, mert a nyolcaddöntő előtt nem akarták kockáztatni a szerepeltetését.

Az első gólt a magyar válogatott szerezte, ez először fordult elő ezen a tornán. A támadások során elkövetett pontatlanságok és a cseh átlövésekkel szemben tehetetlen védekezés miatt kisvártatva már a gyorsan kézilabdázó ellenfél vezetett, Kim Rasmussen szövetségi kapitány pedig időt kért.

A 19. percben, 9-7-es cseh vezetésnél kettős emberhátrányba került a magyar együttes, a különbség megduplázódott, pedig Janurik Kinga kapusteljesítményére nem lehetett panasz. Aztán létszámegyenlőségnél sorozatban hat gólt dobtak az elszántan és immár pontosabban játszó magyarok, így percek alatt sikerült fordítaniuk (13-11).

Bíró Blanka bravúros védésekkel mutatkozott be

Bódi Bernadett és Mészáros Rea becserélése remek edzői döntésnek bizonyult, a csapat három találattal vezetett a szünetben (17-14).

A második felvonás elején pályára lépett Bíró Blanka bravúros védésekkel mutatkozott be, ennek ellenére – az újabb pontatlan magyar támadások miatt – a csehek egy 6-2-es szériával egyenlítettek (21-21).

Ezt követően sorozatban négy magyar gól következett a némileg hullámzó találkozón, de a folytatásában Kim Rasmussen együttese volt hatékonyabb, ami elégnek bizonyult a győzelemhez.

A mezőny legeredményesebb játékosa Marketa Jerabkova volt kilenc góllal, a meccs legjobbjának pedig Bódi Bernadettet választották.

A magyar szövetség statisztikája szerint a két csapat 16. alkalommal találkozott egymással, egy vereség mellett ez már a 15. magyar siker volt.

Női kézilabda-világbajnokság, 5. (utolsó) forduló, B csoport:

Magyarország-Csehország 30-29 (17-14)
Bietigheim-Bissingen, 3800 néző, v.: Christiansen, Hansen (dánok)
Magyarország: Bíró, Janurik (kapusok), Bódi 7, Görbicz, Háfra 2, Kisfaludy 2, Klivinyi 2, Kovács A. 3 (1), Kovacsics 3 (2), Lukács, Mayer, Mészáros 2, Schatzl 3, Szekeres, Szöllősi-Zácsik 5, Szucsánszki 1.
Csehország: Kudlacková, Müllnerová, Satrapová (kapusok), Adámková, Galušková, Hrbková 5, Jeřábková 9, Kordovská, Luzumová 7 (1), Malá 2, Maňáková 3 (1), Marčíková, Ryšánková 1, Salčáková, Šetelíková, Zachová 2.

Argentína-Lengyelország 20-38 (9-19)
Norvégia-Svédország 28-31 (18-16)

A csoport állása: 1. Svédország 8 p, 2. Norvégia 8 p, 3. Magyarország 6 p, 4. Lengyelország 4 p, 5. Csehország 4 p, 6. Argentína 0 p

(MTI)

Még több SPORT!


Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük