Connect with us

Ez a nap

A távozó szlovák nagykövet szerint Orbán dönt kiből lehet oligarcha és kiből nem

Megosztás

Vagyis az orosz modell működik Magyarországon. Rastislav Kácer a sorosozásról kijelentette: aki elhiszi, hogy egy 90 éves nagypapának ördögi terve van a világ leigázására, az pszichiátriai látlelet.

Saját kérésére és lejáró mandátuma miatt távozik Budapestről Rastislav Kácer szlovák nagykövet. A magyar politika átalakulását veszélyesnek tartja, szerinte Magyarországot most nem vennék fel az EU-ba, a demokrácia rossz állapotban van, Orbán Viktor szerinte prófétának képzeli magát, de ez csak autokrata törekvésekben látszik. A hazai politika és üzlet kapcsolata inkább vadkeleti, mint nyugati – derül ki a Denník N vele készített interjújából.

A 25 évnyi tapasztalattal rendelkező – ebből 5 évet Magyarországon töltő – diplomata azt mondta, a magyar berendezkedésben már Orbántól függenek az oligarchák, nem fordítva, mint például Szlovákiában. Szerinte ez inkább az oroszországi helyzethez hasonló.

„Orbánra úgy néznek, mint egy forradalmárra. Nem egy szokványos politikus, de egy olyan, akinek kialakult képe van a jövőről, azt is hiszi magáról, hogy egy próféta, egy fényhordozó” – mondta el a magyar miniszterelnökről, aki esetében szerinte sajnálatos, hogy erősen centralizálja a hatalmat, autokrata ambíciókkal bír.

Magyarországot most nem vennék fel az EU-ba

Nincs meggyőzve arról, hogy a magyar demokrácia ma megfelelne az Európai Unióhoz való csatlakozás jogállami feltételeinek, a koppenhágai kritériumoknak, épp úgy, ahogy szerinte Szlovákia sem felelt meg Vladimir Meciar kormányzásakor.

A V4 erejét a távozó nagykövet szerint Orbánék túlmisztifikálják: az unió GDP-jének nem több mint 6 százaléka termelődik csak a visegrádi országokban.

A leköszönő nagykövet a magyar kormány Soros György milliárdos elleni hangulatkeltésre alapozott kommunikációjáról is beszélt. „A nemzetközi politikában szerzett több évnyi tapasztalatom alapján kijelenthetem, ha valaki azt hiszi, hogy egy 90 éves nagypapának – még ha gazdag is – bármilyen ördögi terve van a világ leigázására, az inkább pszichiátriai látlelet, mint sem valami, aminek köze lenne a valósághoz” – összegezte a saját véleményét, de hangsúlyozta, hogy a propagandában működött ez az üzenet.

Megnézte a Soroshoz köthető alapítványok munkáját, ez alapján pedig úgy tartja, hogy veszteség az, hogy Budapestről Berlinbe költöznek a szervezetek. Szerinte sok jótékony célt támogattak, valamint a sajtószabadságot védték, ezek fontos tevékenységek.

(Forrás: Napi.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük