Connect with us

Kerítésen innen

Romagyilkosságok – Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hamis tanúzásért Nyalka Évát

Romagyilkosságok - Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hamis tanúzásért Nyalka Évát
Megosztás

Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hamis tanúzásért a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken a romák ellen elkövetett, hat halálos áldozatot követelt gyilkosságsorozat első fokú büntetőeljárásában tanúként szereplő Fehérné Nyalka Évát.

A Nyafiként is ismert nő

ellen, aki mind a négy jogerősen elítélt elkövető munkáltatója, és az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád szeretője volt, még 2014. április 18-án, büntetőügyben tett hamis tanúzás miatt tett feljelentés Miszori László, a sorozatgyilkossági ügyben első fokon eljáró bíró tanács elnöke. Fehérné Nyalka Éva a tárgyalás során maga is elismerte, hogy az elsőfokú bíróság tárgyaláson több mint 30 alkalommal tett tanúvallomása során több allakommal is hamis tanúvallomást tett, de állítása szerint ezt csak azért tette, hogy saját magát és gyermekét védje.

A pénteken tartott tárgyaláson az ügyész a perbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vádlott tiltott kapcsolatot tartott fenn az előzetes letartóztatásan lévő Kiss Árpád vádlottal, akivel nem csak telefonon beszélt, hanem csomagot, pénzt küldött számára, és levelet küldtek egymásnak. Az ügyész szerint a bizonyítékok egyértelműen cáfolják, hogy nem lehetet szó fenyegetettségről, és nem lehetet szó fenyegetettségről, mert a levelek tartalma egy bensőséges kapcsolatot bizonyítottak. Az ügyész azt is bizonyítottnak látta, hogy Fehérné Nyalka Éva maga kezdeményezte a kapcsolatfelvételt Kiss Árpáddal, akinek korában szeretője volt, és ennek érdekében vásárolt két telefonkészüléke és két SIM-kártyát, amin a kapcsolatot tartották, és a csomagokat is az előzetes letartóztatásban lévő férfi édesanyja nevében küldte be a fegyintézetbe. Az ügyész megemlítette, hogy Fehérné Nyalka Éva, akit a nyomozás során 16 alkalommal hallgatott ki tanúként  a Nemzet Nyomozó Iroda, elismerte, hogy tudott az általa működtetett Perényi 1 nevű debreceni szórakozóhelyen rejtegetett fegyverekről, mert az Kiss Árpád maga mutatta meg neki.

Az ügyész letöltendőt kért

Az ügyész perbeszédének végén az alapügyben kimondott jogerős döntést idézve úgy fogalmazott: olyan ember, aki elvetemült, a társadalomra rendkívül veszélyes embert véd hamis tanúvallomással, az az ugyanolyan veszélyes a társadalomra. Mindezekért, tekintettel a törvényi tényállásra, az ügyész letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottra, azt indítványozva, hogy a végrehajtást ne függessze fel, mert olyan súlyú a vádlott által elkövetett cselekmény, amely nem indokolható a feltételes szabadlábon hagyással.

Érző emberi lény...”

Fehérné Nyalka Éva védőügyvédje a vádlott felmentését kérte, azzal indokolva, hogy a hamis tanúvallomást kényszerfenyegetettség alatt tette.

A hamis tanúzással vádolt Fehérné Nyalka Éva az utolsó szó jogán azt mondta:

„én egy érző, élő ember vagyok, az élet a legfontosabb és legszentebb dolog a számomra”.

Állítása szerint az anyai ösztönét használta a hamis tanúvallomásával azért, hogy a tanúvédelmi program során külföldre vitt fiát védje.

„Tudatosan hazudtam, és bíztam abban, hogy a bíró észreveszi”

– mondta Fehérné Nyalka Éva a tárgyaláson, úgy fogalmazva, megérti, hogy Miszori László feljelentette, „hiszen ez a munkája”.

Arról is beszélt, hogy már eleve

„ előítélettel” került a bíróság és az áldozatok hozzátartozói, sértettjei elé, mint szerető, és ő mindezt megérti. Állítása szerint elhagyta a városát, Debrecent, de szeretne „emelt fővel visszatérni”,

de bármi is lesz az ítélet, a családja, a barátai, aki a mi napig mellette állnak, és a munkahelye, ahová a mai napig visszavárják, tudják, hogy ki, és milyen ember vagyok.

Versben monda el….

Az utolsó szó jogán mondott vallomását Fehérné Nyalka Éva saját versének elmondásával zárta, majd miután befejezte, meghajolt.

A hatályos törvények szerint: az a tanú, aki a bíróság, vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el. Ha a hamis tanúzás olyan bűncselekményre vonatkozik, amely miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2015. április 23-án hallgatta ki gyanúsítottként életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményre elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt Fehérné Nyalka Évát, és Budapesti Nyomozó Ügyészség 2016 novemberében nyújtotta be a vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

Dr. Gyovai Mihály bíró egy órányi tanácskozás után kihirdette ítéletét, amely szerint Fehérné Nyalka Évát a Pesti Központi Kerületi Bíróság hamis tanúzás bű, ezért őt két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, de a végrehajtást 3 év próbaidőre felfüggesztette.

A bírói tanács vezetője indoklásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatósági kihallgatásokkor minden alkalommal figyelmeztetik az eljárás alá vontakat, hogy a hamis tanúvallomást a törvény bünteti, és ennek következménye kell, hogy legyen minden esetben. Ebben az ügyben a bíró az által kiszabott ítéletet súlyosnak értékelte. Indoklása szerint a bíróság nem talált arra alapot, vagy indokot, hogy felmentse a hamis tanúzás alól  a vádlottat.

Az ítélet nem jogerős

A szóbeli indoklás után az ügyész bejelentette, hogy súlyosításért fellebbez a döntés ellen, mert a vádlott megbánást nem tanúsított, és a törvény letöltendő börtön kiszabását rendeli. A vádlott és védője pedig felmentésért szintén fellembbezést nyújtott be. Így a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken folytatódhat.

(forrás: RomNet)

10 éve mészároltak le hat romát a magyar rasszista sorozatgyilkosok

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük