Connect with us

Ez a nap

Kormányellenes tüntetés Bukarestben az igazságügy átalakítása miatt

Megosztás

Kormányellenes tüntetés és ellenzéki tiltakozás közepette fogadta el a román képviselőház az igazságszolgáltatási reform első törvényét.

Több mint tizenkét órás, éjszakába nyúló maratoni ülésen az ellenzék tiltakozása és a parlament előtt zajló kormányellenes tüntetés ellenére cikkelyenként elfogadta szerdán a román képviselőház a bírák és ügyészek jogállásának módosításáról szóló törvénytervezetet.

A jogszabály első abból a három törvényt érintő csomagból, amellyel a bukaresti kormánykoalíció át akarja szervezni az igazságszolgáltatást. A törvény egészéről már nem tudott szavazni a képviselőház, mivel a vita végére annyian távoztak a teremből, hogy már nem volt határozatképes.

A tervezet – az ügyészek és bírák felelősségre vonhatóvá tétele érdekében –  egyebek mellett nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelező tenné, hogy az állam kártérítési eljárást indítson azon ügyészek vagy bírák ellen, akik „rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból” hoznak helytelen döntéseket.

Az ellenzéki pártok I. Mihály volt román király előző napi halálára hivatkozva az ülés elnapolását kérték, arra hivatkozva, hogy a nemzeti gyász napjaiban méltatlan, hogy a parlamentben a társadalmat élesen megosztó törvénytervezet vitájával keltsenek indulatokat. A kormánytöbbség úgy vélte: az ellenzék csak ürügyként akarja felhasználni a volt uralkodó halálát az igazságszolgáltatás átszervezetésének hátráltatására, ezért szokatlanul hosszú ülésen, az érdemi vitát megakadályozva végigszavazta a tervezethez benyújtott több száz módosító indítványt.

Ezt az ellenzéki Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) a sajtó által „parlamenti gerillaakciónak” nevezett hangoskodással, „Tolvajok” feliratok magasba emelésével, hangosbeszélő használatával sem tudta megakadályozni.

A délutáni órákban a parlament előtt a PSD-ALDE-RMDSZ parlamenti többség ellen tüntető emberek jelentek meg a parlament bejáratainál, annak ellenére, hogy korábban az ellenzéki szervezetek bejelentették: felhagynak a kormányellenes megmozdulásukkal a volt uralkodó temetéséig. A több száz fős tömeg több ízben dulakodásba keveredett a csendőrökkel, akik nem engedték közel a tiltakozókat a parlament bejáratához, hogy a képviselők szabadon tudjanak távozni az épületből.

A kormány politikai felügyelete alá akarja vonni az igazságszolgáltatást

A törvénytervezet végső szavazását várhatóan csak jövő héten tűzik napirendre a bukaresti képviselőházban.

A Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobbközép ellenzék azzal vádolja a kormányoldalt, hogy a tervezett módosításokkal politikai felügyelete alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó a korrupt politikusok elszámoltatását.

A PSD-ALDE koalíció szerint az igazságszolgáltatás reformjára azért van szükség, mert számos, a működését szabályozó előírás alkotmányellenesnek bizonyult, az ügyészek túlzott hatalma pedig visszaéléseket tett lehetővé.

Szerző

1 Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük