Connect with us

Blogbazár

„Kerítésen túlról” nézve a „kerítésen innen”

kerdes
Megosztás

Kaptam egy üzenetet a Facebookon. Egy ismerősöm írta, aki ételt oszt a szegényeknek. Tulajdonképpen csak egy link volt, egy hír. Elolvastam, és alatta a kommenteket, amelyekből a legdurvábbak már törölve lettek addigra. Azt mondta, levette, mert „nem akar senkit provokálni”.

Sehogy sem értettem.

Nem voltak benne migránsok, sem színes bőrűek, se félvérek, se semmi, csak ételosztás a rászorulóknak, mi a túró van ebben, ami provokatív? Nem kaptam magyarázatot csak annyit, hogy minden bizonnyal rég nem jártam Magyarországon, ami kétségtelenül igaz.

Olvastam más hírt is, hogy feljelentettek egy plébánost, mert konzervet adott a falubeli szegényeknek, kiszállt hozzá a rendőrség, és figyelmeztették, hogy ételosztást csak erre regisztrált szervezetek végezhetnek, a törvényi feltételek betartása mellett, úgyhogy a jövőben ettől a tevékenységtől tartózkodjon. Aztán jött a „soros anyuka, meg a fogyatékkal élő gyermek” története, ami már tényleg több, mint ami mellett szó nélkül el tudnék menni. Tudom én, hogy nyár van, és különben is elege van mindenkinek, elmenekülnek a kertbe, az unokákhoz, szerencsésebbek külföldre, barátok, család ha van, de legalábbis horgászat, semmi komoly, meg fontos ne legyen, és értem is, vélhetőleg nekem is tele lenne a hócipőm.

Na de! Hová fog ez kifutni?

Egy Izraeli születésű unoka élete első metrózása Magyarországon batár ellenőrökkel, szökéssel, sírással ért véget, ez normális? Egy kutyasétáltató asszony karját kicsavarták valami biztonsági emberek, a kutyáját elvitték, csak másnap kapta vissza sok pénzért és megaláztatásért cserébe. Nem ragozom, hogy igenis nagyon komoly munka egy beteg hozzátartozó ápolása, hogy a picinyke hatalmukkal visszaélők csak a mesterüket utánozzák, hogy minden deviáns, amit az erősebb annak lát, és ez már semmi más, mint nyílt verbális és fizikai erőszak ami megtörténhet ott bárkivel, bármikor, most már ok sem kell hozzá.

Nő a Fidesz népszerűsége, sorra nyerik meg az időközi választásokat.

Hát hogyne, ez van, a nép ehhez próbál alkalmazkodni, ebben kell élni, hát megkísérli. Feszültség levezetésnek pedig tökéletes a gyengébbet bántani, lassan trendi lesz, majd elvárt viselkedés, a buzik és a nyomorékok menjenek intézetbe, micsoda dolog, hogy csak úgy mutatkozni mernek az utcán.

Láttam egy videót,

mert több ismerőstől megkaptam üzenetben. Egy borsod megyei faluról szólt, ahol a lakosság 99% a Fideszre szavazott. Megint nekiláttam kommenteket olvasni, most a másik oldaliakét ugye. Nos, az sem volt különb. Odaírtam, hogy talán érdemes lenne elgondolkozni azon, amit a polgármester mondott abban a videóban, miszerint ugyan kire szavaztak volna, ha nem a Fideszre, a legtöbbről még ő sem tudja, hogy ki, onnan Budapest nagyon messze van. Sok ott a cigány, azok a Jobbikra nem akartak, bár volt aki a Jobbikot is „Sorosbérencnek” nevezte, ámbár nem tűnt úgy, hogy értené, mit is jelent az a szó, ellenben biztos, hogy rengetegszer hallotta. Szó volt benne egy bizonytalan jelentésű „karácsonyi pénzről”, meg az Erzsébet utalványról, amire mindenki nagyon büszke volt. Kétségtelen, hogy elkeserítő tudatlanságot mutatott az Index videója, azonban az is, hogy erre nem ellenszer a benne szereplő emberek lehülyézése, ugyanis attól egy milliméterrel sem lesznek tájékozottabbak, bár nagyon jól tudom, hogy a FB kommentelés stressz levezető sportnak számít, mégis megdöbbentő.

Nem tudom pontosan megítélni merre folytatódik az agresszió,

de, hogy innen is érezhető a rendkívüli erősödése, az egyszer biztos. Azt látom, hogy a Fidesz szavazók azért, mert nyertek, és úgy gondolják megtehetik, no meg uszítva vannak, a sajtószabadság megőrzése ezért lett volna fontos. A bizonytalanok azért, mert bizonytalanok, frusztráltak, és mert az erősebb falkához tartozni mégiscsak jobb, az ellenzékiek pedig nyilván elkeseredésükben, de mind ugyanazt teszi.

Az a néhány ember, aki még mindig tenni akar…

napjaik vannak hátra, meg fogja semmisíteni őket a falka, ha nem is a szó szoros értelmében, de a tevékenységüket megakadályozzák, mert az egy tükör, amibe a véres szájú falkatagok nem szeretnének belenézni, a szépségben jobban látszik saját rútságuk.

Nem írtam ki, hogy pray for Greece, meg, hogy pray for Laos, soha ilyesmit nem szoktam, értelmetlennek látom. A matrica, amit Szelényi Kati csinált a kérésemre, hogy „minden kirekesztettet támogatok”, azt is levettem pár nap után, mit változtat, szegény feleslegesen dolgozott, ezúton is bocsánat érte. Kitehetném, hogy „not in my name”, és tényleg nem, de ezt mindenki tudja aki engem olvas, hiszen tizensok éve nem élek ott, mi az ami a nevemben, vagy nem a nevemben történhetne.
Mindazonáltal készüljetek fel, és védjétek magatokat, az agresszió nem fog megállni, a mindennapok kötelezően eltűrendő részévé válik, és nektek osztották az áldozat szerepét sajnos.

Eugenia S. Lee

Eugenia S. Lee: …..sok érdekeset hoz ki az emberből a monszun, többek között hátranyilazás ügyben is…….

Alakul ez …. ahogy a kerítésen túlról látszunk

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük