Connect with us

Kerítésen innen

Sándor Mária: A helyzet jelenleg úgy néz ki, mint az öt perc utáni újraélesztés. Vagy sikerül, vagy nem, de a maradandó károsodás elkerülhetetlen

Megosztás

Sándor Mária, a „feketeruhás nővér” elképesztő pontossággal fogalmazta meg Orbán és a Fidesz felelősségét az ellenünk elkövetett bűnben, a magyar egészségügy lerohasztásában.

Korrupció a köbön

A Hír TV-ben részletes vádiratot olvasott fel a jelenleg segédápolóként dolgozó, megfogalmazása szerint “megtűrt személy” az Orbán-rendszer egészségügyi politikája ellen. Sándor vádolta a kormányt a kórházak

“részben dilettantizmusból, részben önös érdekekből adódó korrupciós tönkretételével és a soha többé nem adódó”

uniós források eltékozlásával.

Szerinte Orbánnak minden lehetősége megvolt az egészségügy rendbetételére, de nem tett semmit. Kiemelte, hogy ehhez az egészségügyi érdekvédelem tökéletesen asszisztált. Amikor az ő mozgalma megindult, szerinte ezek az anyagi forrásokkal rendelkező szervezetek “felültek a hullám hátára”, de a valódi változással továbbra sem törődtek.

“A helyzet jelenleg úgy néz ki, mint az öt perc utáni újraélesztés. Vagy sikerül, vagy nem, de a maradandó károsodás elkerülhetetlen”

– zárta rövid kiáltványát.

Sándor Mária szerint olyan betegek százai haltak meg a szakminisztérium dilettantizmusa miatt, akiket meg lehetett volna menteni. Az új, 12%-os egészségügyi dolgozói béremelésről azt mondta, valóban létezik, de egyrészt önmagában ez nem érint mindenkit, másrészt a történet elsősorban nem is a pénzről szól:

“Meg kell nézni, hogy ezekért a bérekért mennyit dolgoznak, milyen körülmények között […] Hét év alatt nem fejlesztették az oktatást, nem töltötték fel a rendszert, pedig fel lehetett volna építeni egy valódi, új egészségügyet.”

Sándor azt is elmondta, az Ápolói Kamara a munkavégzés alapvető feltételeit sem fektette le, mert egy intenzíves nővérnek ma is irtózatosan sok beteget kell ellátnia, holott az intenzív ellátásban ez nonszensz, egy betegre juthat egy nővér. Leszögezte, nem foglalkozik politikával, idejét lefoglalja, hogy négy állásban dolgozik. Nem is tervez a jövőben politikai tevékenységet.

“Nem vagyok vezető. Én csak a kolléganőimért és a betegekért álltam ki.”

(forrás: atv.hu)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Sziklainé Kata

    2017.12.08 15:36 at 15:36

    Bűnösen magára hagyják a vezető főorvosok, kórházigazgatók!
    Legalább olyan bűnösek, mint Orbán Viktor!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük