Connect with us

Kerítésen innen

Semjén: Na, ki a király? (Lali) Orbán és én! – öntömjénezés a KDNP – a párt, amire senki nem szavazott – évnyitó buliján

Megosztás

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a párt évadnyitó rendezvényén csütörtökön.

Semjén Zsolt,
Megosztás

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a párt évadnyitó rendezvényén csütörtökön.

A Fidesz-csoda

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalka művelődési házának színháztermében, több száz résztvevő előtt a kormányfőhelyettes azt mondta, az EU történetében példátlan, hogy egy politikai erő több mint egy évtizeden keresztül az abszolút többség fölött tud parlamenti választásokat nyerni.

„Harmadszorra nyertük meg kétharmaddal a magyar országgyűlési választásokat, ami nagyban köszönhető a külhoni magyaroknak, akik szavazataikkal nemzethűségről tettek tanúságot”

Semjén Zsolt hozzátette, a pártszövetségben a KDNP világnézeti pártként, a Fidesz pedig „keresztény ihletettségű”, nagy néppártként funkcionál.

A kisebbik kormánypárt elnöke beszédében kifejtette, minden keresztény pártnak dilemmát okoz, hogy politikájában felvállalja-e az egyházi szempontból fontos, de a választókat kevésbé érdeklő témákat vagy nem ragaszkodik szorosan az egyház tanításához és a több szavazat érdekében engedményeket tesz. Semjén Zsolt szerint utóbbi megoldási lehetőséget választotta például a német CDU, amely mindent megtéve a voksokért feladta az eredeti kereszténydemokrata értékrendet.

„Én egy papírmasé kereszténységben nem vagyok érdekelt, ez engem nem érdekel”

– mondta a KDNP elnöke, hozzátéve, az egyház társadalmi tanításai szerinti, „karakteres és hiteles” kereszténydemokráciára van szükség.

A Semjén-Rogán páros szeme előtt kizárólag a gazdaság fehérítése lebeg – szerintük

A „bajtársi szövetségesek”

A választásokra utalva Semjén Zsolt jelezte, a Fidesz és a KDNP egymással nem konkurensek, hanem „bajtársi szövetségesek”, így elvárható tőlük, hogy megnyerjék a választásokat, elérjék a többséget és ennek eredményeképpen alakítsák Magyarországot.

„A feladatot végrehajtottuk, megteremtettük azt a politikai konstrukciót, amely lehetővé teszi a keresztény értékek érvénysülését és képes az állam és az ország vezetésére”

A miniszterelnök-helyettes a 2019-es európai parlamenti (EP-) választásra kitérve hangsúlyozta, jelenleg a migráció jelenti a legnagyobb fenyegetést Magyarország és Európa számára. Mindenkinek a legelső kötelessége a saját családjának védelme, ezt követi a nemzet iránti felelősség, majd az emberiség felé mutatott elköteleződés – rögzítette Semjén Zsolt. Szavai szerint Európa a migráció miatt

„a lét és nemlét között tántorog”,

ha Magyarország elveszítené magyar jellegét, etnikai és civilizációs értelemben is visszafordíthatatlan károkat szenvedne el.

Orbán és Semjén a fal mellett kucorgott, amíg Erdoganék kivillogták magukat

A mázlisták, akik élesben hallhatták….

A KDNP évnyitóján részt vett Seszták Miklós kormánybiztos, a párt alelnöke, a megyei pártszervezet képviselői, valamint a történelmi egyházak térségi vezetői.

Semjén Zsolt ismét magára rántotta a lappokat – ilyen, amikor a bunkó elszabadul

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük