Connect with us

Ez a nap

Semjén Zsolt is lobbizott a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Naffa családjáért

Megosztás

A miniszterelnök-helyettes nemzetpolitikai érdeknek tartotta, hogy állampolgárságot kapjon a jordán Naffa család.

„Messzemenően támogatta” a kormány egyik legkedvesebb arab üzletembere, Zaid Naffa testvéreinek honosítási kérelmét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az érintett Tarik Naffa és Huda Naffa meg is kapta a magyar állampolgárságot még 2014-ben – tudta meg a Magyar Nemzet az LMP-s Demeter Márta iratbetekintése nyomán.

A két testvér közül Tarik Naffa személye különösen érdekes. Ugyanis – ahogy Demeter Márta kiderítette – ő is eljárt annak érdekében, hogy a nemzetközi körözés alatt álló szaúdi, tavaly januárban elhunyt Ghaith Pharaon tartózkodási engedélyt kapjon Magyarországon. Tarik Naffa ugyanis még az ammáni Magyar Nemzeti Kereskedőház igazgatójaként arra kérte levélben a jordániai magyar nagykövetséget, segítsen Pharaonnak a tartózkodási engedély megszerzésében. Tarik Naffát később egyébként magyarországi tiszteletbeli konzulnak is kinevezték Jordániában, így hasonló tisztséget tölt be, mint testvére, Zaid Naffa hazánkban, aki pedig Magyarországon jordán tiszteletbeli konzul. Igaz, míg Tarik Naffa megkapta a magyar állampolgárságot, addig a Pharaon és Orbán Viktor közös 2014-es vacsoráját megszervező Zaid Naffa kétszer is elbukott az ehhez szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.

A két Naffa fivérrel egyébként nem teljes a családra jutó tiszteletbeli konzulok száma, ugyanis Semjén Zsolt másik támogatottja, Huda Naffa is tiszteletbeli konzul – Macedóniát képviseli Jordániában.

– A biztonsági kockázatot jelentő Naffák és Orbánék egyetlen csettintésére a magyar állami intézményrendszer tágra nyitja az ország kapuit bármilyen sötét múltú szereplő előtt – nyilatkozta Demeter Márta. Úgy vélte, „nemcsak aggasztó, de mérhetetlen arcátlanság” nemzetpolitikával indokolni azt, hogy Semjén Zsolt még az államigazgatási eljárásba is beavatkozott az állampolgárságáért.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük