Connect with us

Sport

Simona Halep a Roland Garros új bajnoknője!

Megosztás

A világelső román Simona Halep nyerte a 117. francia teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben 3:6, 6:4, 6:1-re legyőzte Sloane Stephenst.

A világelső Halep és a 10. helyen álló Stephens nyolcadszor szállt szembe egymással, a román játékos 5-2-re vezetett, és ő nyerte legutóbbi találkozójukat is a 2014-es Roland Garroson. A US Openen címvédő amerikai tavaly sérülés miatt kihagyta a párizsi Grand Slam-tornát, míg ellenfele 6:4, 3:0-ás vezetésről kapott ki a fináléban a lett Jelena Ostapenkótól. A 26 éves román három elvesztett GS-döntőn volt túl, míg az egy évvel fiatalabb Stephens bravúros mérleggel rendelkezett a tornadöntőiben, mivel mind a hatot megnyerte.

A szombati meccs előtt annyi volt biztos, hogy Halep mindenképpen megőrzi éllovas pozícióját a WTA-rangsorban, Stephens pedig feljön a negyedik helyre.

A 2018-as döntő a várakozásoknak megfelelően magas színvonalú alapvonalcsatát hozott, ejtéseket és röptéket alig lehetett látni. A floridai teniszező 2:1-nél elvette riválisa adogatását, majd előnyét megőrizve 41 perc alatt besöpörte az első szettet. A folytatásban a stabilabban és hosszabban ütő Stephens rögtön brékelt, ám a constantai játékos 11-ből 10 pontot hozott, majd 0:2-ről 4:2-re fordított. Az amerikai visszazárkózott 4:4-re, de a második játszma hajrájában a román teniszező rontott kevesebbet, így 1 óra 25 perc elteltével egyenlített.

Embed from Getty Images

A döntő felvonásban a világelső teniszező két brékkel 4:0-ra elhúzott. Innentől már nem engedte ki a kezéből a meccset, már csak egy gémet engedélyezett Stephensnek, és végül 2 óra 3 perc alatt diadalmaskodott.

Halep pályafutása első Grand Slam-trófeáját szerezte meg, a korábbi egyetlen román női GS-bajnok egyesben éppen menedzsere, Virginia Ruzici volt, aki 1978-ban ugyancsak a Suzanne Lenglen Kupát szerezte meg. Hazájából Ilie Nastase (US Open 1972, Roland Garros 1973) és Ruzici után Simona Halep lett a harmadik Grand Slam-győztes.

Roland Garros

Női döntő:

Simona Halep (román, 1.)-Sloane Stephens (amerikai, 10.) 3:6, 6:4, 6:1

Embed from Getty Images

(Forrás: M4 Sport, MTI)

Kapcsolódó:

Halep-Stephens döntő lesz a Roland Garroson

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük