Connect with us

Banánköztársaság

Vásárhelyi Mária: Mérhetetlen aljasság, ha a hatalom kizárólag az emberi tudatlanságra és butaságra épít

Vásárhelyi Mária: "te tehetsz róla, hogyha meghalsz, mert buta vagy és felelőtlen" - Az áldozathibáztatás iskolapéldája
Megosztás

Sok van mi elborzasztó, de az emberi butaságnál és annak következményeinél kevés elborzasztóbb van. A Fidesz szóvivőjének állítása szerint eddig 186 millió forintot utaltak az Orbán-fan klub tagjai a Soros György elleni kampány támogatására. 

Nem zavarja őket…..

És gondolom közülük nem kevesen kispénzű, csóringer, kistelepülésen élő, alsó középosztálybeli emberek, akik minden forint hiányát megérzik és akiknek valóságos érvágás lehet 5-10 ezer forintról lemondani. És nem zavarja őket, hogy mindeközben a Fidesz csak tavaly 29 milliárd forintot szórt el a Soros ellenes kampányra, arra, hogy mindenféle álkonzultációkkal, levelekkel bombázza őket és átmossa az agyukat hazugságokkal és gyűlölettel, éppen azért, hogy ha már a félelemmel és gyűlölettel kellően fertőződtek, akkor a saját nyomorúságos kis pénzükből is járuljanak hozzá ezek szításához.

Nem háborodnak fel azon, hogy ahelyett, hogy az adóforintjaikat a lezüllesztett oktatásra, a folyamatosan válságban lévő egészségügyi és szociális szféra színvonalának emelésére költenék, arra használják hogy embert-ember farkasává tegyenek. És még adakoznak is erre.

Persze mindez nem meglepő,

hiszen ma az is kiderült, hogy a Fidesz szavazók 80 százaléka meg van győződve arról, hogy Soros György pártja is indul a választásokon. Pedig tudják hogy zsidó származású, Amerikában élő milliárdos, de mivel minden gonoszságra képes, így hát el is indul a Fidesszel szemben a választásokon. És nyilván azt is messzemenően támogatják, hogy Sorost tiltsák ki az országból. Egyáltalán mindenkit tiltsanak ki az országból, aki nem úgy gondolkodik mint ők. Mert Orbán Viktor a „homogén társadalom” híve, nemcsak etnikailag, hanem politikailag is. Legyen nálunk politikailag is homogén a társadalom. Ez azért már nincs olyan messze a faji felsőbbrendűség eszméjének szításától.

Így azután testközelből nézhetjük végig, hogy hogyan működött a goebbelsi propaganda. És mivel akkoriban még nem végeztek reprezentatív közvélemény kutatásokat, a tudomány fejlődésének köszönhetően mi annyival beljebb vagyunk, hogy nemcsak láthatjuk és érezhetjük, hanem mérni is tudjuk a mérgező propaganda hatását. És látjuk ahogy hónapról-hónapra egyre többeket fertőz meg.

És lehet, hogy az, aki tegnap még valamelyik külföldről támogatott civil szervezet ingyenesen nyújtott segítségének haszonélvezője volt, esetleg sorban állt az ingyenes ruha- vagy ételosztáson, ma teljes meggyőződéssel támogatja, hogy a kormány nyírjon ki minden olyan civil szervezetet, amelyik nem a Fidesz kottájából játszik.

Mérhetetlen aljasság, ha a hatalom – jó vagy legalább tűrhető kormányzás helyett – kizárólag az emberi tudatlanságra és butaságra építi fel stratégiáját. És ezért egyszer még nagyon nagy árat fognak fizetni a gyermekeink és az unokáink.

Vásárhelyi Mária

Vásárhelyi Mária: a Putyin és Erdogan által kijelölt trendbe illeszkedik a teljes magyar választási rendszer

Vásárhelyi Mária: az Orbán-rendszert az unió pénze tartja életben

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. János Dunai

    2018.01.30 19:30 at 19:30

    12évig nem eröltettétek meg magatokat csak a zsebre pacsi meg a kulfoldi gazdi benyaliban kiseperve komplett iparagakat a zsebukbe mellé garantált haszonnal.nem kéne vinnyogni.tudja itt mindenki mi volt.ugy hogy coki.geci tepsibe kerul elobb vagy utóbb.kerdes hogy hányan fekudtok mellette.segitek.mind!!

  2. NERKeseru

    2018.01.31 01:02 at 01:02

    Hehe, elmeny olvasni a magadfajtat, gyoker kis kozmunkas. Jol elvagy a penzembol, nem fog hianyzni? :>

  3. NERKeseru

    2018.01.31 01:03 at 01:03

    De hat ebben a beltenyesztett kretenektol terhelt orszagban tan az ertelemre hasson? Ebben? 2 millio debil kreten, 4 millio kataton csilovnyik, a tobbi nyudijas 🙂

  4. Lora

    2020.03.01 19:45 at 19:45

    Te nyomorult butasegg. ….

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük