Connect with us

Kerítésen innen

Srácok! Ha becsöngetnek, támadnak a honvédelmi alapismeretek

Megosztás

Vége a nyárnak, már csak párat kell aludni és az eddig érzett olthatatlan hiányérzet kielégítésre kerül. Legalábbis a középiskoláskorú diákoknak indul a Kásler-féle honvédelmi alapismeretek tanítása. 

Magyar honvédelem: 32 millióért veszünk díszkardot
Megosztás

Vége a nyárnak, már csak párat kell aludni és az eddig érzett olthatatlan hiányérzet kielégítésre kerül. Legalábbis a középiskoláskorú diákoknak indul a Kásler-féle honvédelmi alapismeretek tanítása. 

Ha köll, ha nem, nem kap mást!

Megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben az emberi erőforrások miniszterének, Kásler Miklósnak rendelete a „honvédelmi alapismeretek” tárgy kerettantervéről. A rendelet szerint a gimnáziumokban a kerettantervet már a 2018/2019-es tanévben, vagyis péntektől alkalmazni kell a programban részt vevő iskolákban 9. évfolyamon, míg a szakgimnáziumok 11-12. évfolyama számára készült tantervet csak a 2020/2021-es tanévben kell elkezdeni oktatni a 11. osztályban.

A bevezetés felmenő rendszerű,

vagyis a most 10. osztályt kezdő gimnazisták még kimaradnak belőle, nekik a 2013-as Emmi-rendelettel meghatározott katonai alapismereteket kell tanulnia, ha olyan iskolába járnak. Katonai (vagy most már honvédelmi) alapismereteket nem tanít minden iskola, hogy melyek igen, azt a Honvéd Kadét Program oldalán lehet megyénként keresni.

„Magyarország védelme szükség esetén minden állampolgár kötelessége”.

Az új bevezető szerint a honvédelmi alapismeretek

„közismereti, választható érettségi tantárgy”,

amelynek tanítása

„hozzájárul a fiatalok állampolgárságra, demokráciára neveléséhez is: tantárgyi keretek között biztosítja, hogy a 14–18 éves korosztály megismerkedjen állampolgári kötelezettségeivel, kézzelfogható tartalmat biztosítva ezzel a köznevelési intézményben megvalósuló honvédelmi nevelésnek is”.

Az igazi különbség a tantervben ezután következik.

Míg a 2013-ban hatályba lépett katonai alapismeretekben a biztonságpolitikai környezetről, szövetségi rendszerekről, NATO-ról, a Magyar Honvédség szervezetéről, a modern hadviselésről, térképtanról, tájékozódásról, elsősegélynyújtásról van szó, illetve 11-12. osztályban katonai műveletekről is lőszerek, aknák és biológiai fegyverek típusaival, addig az új honvédelmi alapismeretek kerettanterv

„alaki felkészítéssel”

kezd, amelyben a következők szerepelnek elsajátítandó ismereteként:

  • Vigyázz!, Pihenj! parancsokra történő szabályos tevékenység.
  • Fordulatok állóhelyben.
  • A tiszteletadás módozatai, a jelentés, jelentkezés legfontosabb szabályai.

Ezután hadtörténelem következik az ókortól napjainkig

mindössze 13 tanórában,

„túlélési ismeretek, táborozástechnika”

15 órában. Ez utóbbi még hasznos is lehet, ugyanis azt kell például megtanulni, hogy hogyan lehet vizet nyerni vagy élelmet szerezni a természetben, vagy tüzet rakni, csomót kötni, álcázni és rejtőzködni.

Ezután „lőelmélet” következik

olyan ismeretekkel, mint „A tűzfegyverekkel leadott lövés folyamata, időszakai, jelenségei”, „A pontos lövés feltételei, a szórás és a középső találati pont fogalma”, „A tüzelési testhelyzetek”, „Alapvető biztonsági rendszabályok”, „Gyalogsági fegyverek lőszereinek felosztása”, „A lőszerek általános felépítése, főbb részei”.

A „Katonai testnevelés” egységben az erőnlétfejlesztés alapelveiről, az egészséges életmód alapjairól, és az alapvető önvédelmi fogásokról esik szó, mint például „Földre esések, tompítások, gurulások, földről való felállás”, „Védekezés földön”, „Szabadulás fogásokból”, „Védekezés ütések, rúgások, támadások ellen”, „Földreviteli technikák”, és „Tevékenység késsel, egyéb fegyverrel történő fenyegetés esetén”.

A tantervben helyet kapott a Magyar Honvédségről szóló blokk is, ebben a hadsereg felépítésén túl szó kell, hogy essen a különleges jogrendről is.

A 11-12. évfolyamon az alaki felkészítés részeként már raj alegységben kell megtanulnia mozognia a diákoknak, valamint katonai ünnepi díszelgéssel kapcsolatos mozzanatokat is el kell sajátítani.

Ezután következnek az egészségügyi, elsősegélynyújtási ismeretek,

majd a „haditechnikai ismeretek”, amelyben lőfegyverekről, aknákról, gránátokról, páncélosokról kell, hogy szó essen. A cél ebben a blokkban elvileg az, hogy a köznyelvben gyakran szinonimaként használt haditechnikai eszközöket el meg tudják különböztetni a diákok.

11-12. osztályban is van térképtani modul, majd „Biztonságpolitikai és válságreagáló alapismeretek” következnek, itt a „hazánk biztonságát fenyegető nem katonai és katonai kihívásokról” kell, hogy szó essen az EU, az ENSZ és a NATO történetén és szerepén kívül. A megtanulandó kulcsfogalmak között szerepel itt az „illegális migráció” is.

„Általános katonai ismeretek” címszóval a harc fogalmának, fontosabb kategóriáinak, a támadás és a védelem alapjainak megismerésére kerülne sor, majd „hadijogi ismeretekkel” zárul a képzés.

A szakgimnáziumokban csak 11-12. évfolyamon kell honvédelmi alapismereteket oktatni, de a gimnáziumokhoz képest kevés modult hagytak ki ebből a tantervből.

(forrás: hvg.hu)

Németh honvéd! – ki a „hontámadó” ellenség?

Magyar honvédelem: 32 millióért veszünk díszkardot

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük