Connect with us

Kerítésen innen

Szabadságra menne? Nem biztos, hogy megteheti! – Dübörgés magyar módra…..

Szabadságra menne? Nem biztos, hogy megteheti!
Megosztás

Az első fél év végéhez közeledve főleg a kisebb cégek maradtak el a szabadságok időarányos kiadásával, mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban célszerű az éves szabadságkereteket minél jobban csökkenteni – figyelmeztet a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.

Megígérték? Visszavonhatják!

A cég közleménye emlékeztet:

a Munka törvénykönyve (Mt.) csupán az életkor szerint járó (a kortól függően 1-10 napnyi) pótszabadságot engedi átvinni korlátozások nélkül a következő évre, és ezt is évente külön megállapodásban kell lefektetnie a feleknek. Ezért a cégeknek már most célszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában.

A közszférát is megbéníthatja a munkaerőhiány

A közlemény idézi Hujber Tibort, a Trenkwalder ügyvezető igazgatóját, aki elmondta:

az év végéhez közeledve különösen azoknál a cégeknél okozhat majd problémát a szabadságok ‘bennragadása’, amelyek időszakos csúcsszezonja éppen az év utolsó hónapjaira esik, ilyen a kereskedelmi, szállítmányozási, de a termelő cégek jelentős része.

Már diákmunkásból sincs elég

Kisvállalkozásnál dolgozik? Figyeljen…..

Kiemelten érintettek a kisebb vállalkozások, ahol a munkavállalók kisebb létszáma miatt nehezebb megoldani a szabadságolások miatt szükséges helyettesítéseket. A munkaerőhiány súlyosbodása miatt ugyanakkor a nagyobb vállalatoknál is könnyen okozhat problémát az év vége felé a szabadságok kiadása miatt a helyettesítések megoldása .

A munkavállalónak szintén érdeke, hogy folyamatosan nyomon kövesse, mennyi kivehető szabadsága maradt, a szabadságkeretéből ő ugyanis mindössze 7 munkanapról rendelkezhet szabadon, a többiről a munkáltató dönti el, mikor adja ki azt. Az év közben a munkáltató rugalmasabban dönthet a munkavállaló egyéni igényei szerint, mint az év végi hajrában. Bármelyik fél is kezdeményezi azonban a rendelkezési körébe tartozó szabadság kivételét, szándékáról a másik felet a jogszabály szerint legalább 15 nappal korábban tájékoztatnia kell.

Jó tudni!

A munkavállalók számára fontos, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem veszik el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg, arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség – mutat rá a a Trenkwalder közleménye.

(forrás: MTI)

Nincs elég napszámos sem

Kevés a munkaerő, lelépnek a multik

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük