Connect with us

Állati

Határ menti nyugdíj-maffia

Határ menti nyugdíj - maffia
Megosztás

Szabolcs-Szatmár–Bereg megye lakossága annak ellenére látványosan növekszik, hogy a megye más téren  nemhogy dinamikusan, de sehogy sem fejlődik. Ott a legnagyobb a szegénység. Csak a nyugdíj vonzó – legalábbis az ukránoknak.

A kormány sumákolna?

Az Ukrajna és Magyarország közti nyugdíj-megállapodás felmondását a Bajnai-kormány már előkészítette, így a Fidesz-kormánynak csak az okmányokat kellett volna kicserélnie. Ezt nyilvánvaló okokból mégsem tette meg. Az ok most, a választások közeledtével lett igazán világos.

Lövei Csaba, az Együtt nyíregyházi önkormányzati képviselője mai közleményében arról beszél, elszomorítónak tartja, hogy a Fidesz a nyugdíjegyezménnyel próbál visszaélni, hiszen minden jel arra mutat, hogy a választási győzelemhez a magyar nyugdíjkassza megcsapolása sem tabu nekik.

Nem az a fő baj, ha valóban Magyarországra települt és életvitelszerűen itt élő emberek itt kapnak nyugdíjat, hanem az, hogy ez egy közös ukrán-magyar politikai maffia projektjévé vált, és ide bejelentett, de valójában Ukrajnában élő emberek veszik igénybe tömegesen. Ráadásul ennek megelőzése mindössze ellenőrzési akarat kérdése lenne, állítja a politikus.

Nyugdíjturizmus

Ha tucatnyian, sokszor százas nagyságrendben vannak egy ingatanba bejelentve, és adott ember láthatólag nyugdíját felvenni lép be havonta egyszer az országba, majd megy is vissza, az nem tud nem szemet szúrni.– szerinte. De ugyanez a helyi választási szerveknek mégsem  akar föltűnni. Bár régebben is volt nyugdíjegyezmény, mégsem éltek vissza vele, mivel nem volt rá politikai szándék. Most van, mert Lövei Csaba úgy véli, a Fidesz  a jelek szerint a magyar nyugdíjkasszát szavazatvásárlásra használja.

A  sajtó és a pártok eddig a határon túli, listás mandátumot befolyásoló szavazatokkal foglalkoztak, holott ez a lényegi probléma, hiszen így a kormánypártok több tucat egyéni mandátumot befolyásolhatnak. Az Együtt önkormányzati képviselője felszólítja Román István kormánymegbízottat, hogy a sajtóban megjelent határ menti tömeges beköltözéseket vizsgálja ki, és adjon számot róla a megye lakosságának.

Lövei Csaba kikéri a Nemzeti Választási Irodától az ukrán és román határ menti választókerületek településre bontott összevető adatait a választópolgárok számáról a 2010-es és 2014-es országgyűlési, valamint a 2016-os népszavazásra vonatkozóan, illetve a jelenlegi, 2017-es aktuális adatokat. Ha ez megerősíti a gyanúját, akkor a választás rendjének megsértése okán feljelentést fog tenni.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük