Connect with us

Állati

Szcientológusok versenyfutása a fagyhalállal

Fagyhalál
Megosztás

Magyarországon csupán vasárnaptól szerdáig, négy nap alatt 21-en fagytak meg, többségükben fűtetlen lakásokban, illetve kórházban mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az áldozatok többsége

magára maradt idős, beteg ember volt, illetve mély-nyomorban élők, akik a február közepén lezárult szociális tűzifajuttatás keretében nem kaptak elég fűtőanyagot, jövedelmükből pedig nem futotta tüzelőanyag beszerzésére.

Az év leghidegebb hetében a már-már szibériai állapotokat idéző fagyrekordok napközben mínusz 5 és 10 °C közötti hőmérsékletet jelentenek, s az éjszakák még elviselhetetlenebbek.

Mindössze néhány napon belül – Magyarországon viszonylag ritkán tapasztalható gyorsasággal – nagyon sok adomány érkezett  a mostanában a  NAV és más kormányszervek támadásai  jóvoltából elhíresült a budapesti Váci úti szcientológus székházkba.  A jelenleg még Magyarországon el nem ismert egyház első körben több mint 100 takarót, pokrócokat, hálózsákokat, matracokat és meleg ruhákat gyűjtött össze.

Az életmentő adományt a Twist Olivér Alapítvány valamint Léthatáron Alapítvány – Isola Éjjeli Menedékhely civil szervezetek, amelyek másoktól nem kapnak elég segítséget kapták.

A vallási közösség – ahogy néhány másik-  tagjai is az önzetlen segítőkészséget és az önfeláldozó adakozást morális parancsnak tekintik.

„Sajnos nem sokan törődnek a kb. 8 000 budapesti otthontalan emberrel. Míg az ember kényelmes meleg lakásban finom ételeket eszik, addig hajléktalan embertársai éhesen fagyoskodnak a háza előtt. Miként lehetséges, hogy 2018-ban Budapesten, éhesen szenvednek EMBEREK a hidegben? Ezen változtatni kell! Arra kérünk minden jóérzésű embert, hogy lehetőségeihez képest segítsen minél többet a rászorulóknak.”

– nyilatkozta Lange László, az önkéntes szcientológus lelkészek vezetője.

A hajléktalanság előszobája

Az effektív hajléktalan embereken kívül sokkal több embert érint a lakhatási szegénység. A Habitat for Humanity jelentése alapján 2015-ben 840 ezer ember küzdött súlyos megfizethetőségi problémákkal, közel 100 ezer fogyasztót kapcsoltak le a villamosenergia-, földgáz- vagy távhő-szolgáltatásból, 140 ezer jelzálogszerződéssel rendelkező adós volt 90 napon túli fizetési elmaradásban, a magyar lakosság 41,1%-a él túlzsúfolt lakásban és közel 100 ezer embernek nincs megfelelő lakcíme. Vagyis a kb. 30 ezer emberen túl, akik közvetlenül megtapasztalták a hajléktalanságot 2015 során, a lakhatási szegénység milliókat érint.

(Forrás: Város Mindenkié)

Kapcsolódó

Bréking! A Városi Kurír felhívása: legyél életmentő!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük