Connect with us

Kiemelt hírek

A kirúgott szívsebész szerint a volt betege többször is telefonált a kórházba, mielőtt meghalt

Megosztás

Van már ajánlata Romániából és a Lajtán túlról is, ám egyelőre még a kardiológiai intézetbe jár be Székely László, ahol viszont nem nyúlhat beteghez.

Székely László
Megosztás

Van már ajánlata Romániából és a Lajtán túlról is, ám egyelőre még a kardiológiai intézetbe jár be Székely László, ahol viszont nem nyúlhat beteghez.

Az ország egyik legjobbnak tartott szívsebészét egy olyan etikai eljárásra hivatkozva rúgták ki azonnali hatállyal, amiről még jegyzőkönyvet sem tudtak mutatni.

„Az elbocsátásom után még a frissen operált betegeimet sem nézhettem meg, varratokat sem szedhettem. Magánrendelésem pedig nincs” – mondta a Székely László a Népszavának adott interjúban.

Többször is telefonált a kórházba a beteg, mielőtt meghalt

„A betegek hívásait a volt titkárnőm fogadja, úgy tudom, meghallgatja őket, türelmet kér, és az új osztályvezetőhöz irányítja őket. Nem tudom, hogyan csinálja, a szememben ő egy hős. Az a beteg, aki meghalt a napokban, többször is telefonált, hogy mi lesz vele, mikor jöhet. Neki sem volt mit a válaszolnia, jelezte a betegnek, hogy az új osztályvezető főorvossal kell kapcsolatba lépnie. Amikor csütörtökön reggel megtudta, hogy, a betegünk meghalt, a kolléganőm csaknem összeroppant.”

„…mivel felmentettek a munkavégzés alól szeptember 19-étől nem férek hozzá semmihez. Felmentésemet követően felhívtuk a figyelmet a csütörtökön elhunyt betegre is, tekintettel arra, hogy ekkor már nem állt módomban az előjegyzést megtenni. Így átadtuk azt a levelet is, amelyben a beteggel kapcsolatos összes információt mellékeltük, s kértük a helyembe lépő osztályvezető főorvost, nézze át, és ha kell, értékelje újra három beteg kezelési tervét, műtéti programját. Az azóta meghalt férfi is köztük volt, róla a kirúgásom körüli időszakban érkezett meg a külföldi szakvélemény, amit a beteg operálhatóságával kapcsolatban kértünk.”

Márciusban volt a műtét, amire hivatkozva szeptemberben kirúgták

„…a betegnél, aki miatt – a papír szerint kirúgtak- , már tudtam a műtét előtt, hogy a mellimplantátum ki van lyukadva. A beavatkozás előtt konzultáltam plasztikai sebésszel, aki azt mondta: akkor járok jól, ha nem érintem az implantátum területét. Próbáltam megfogadni ezt a tanácsot, egy darabig úgy tűnt, működik. Ám a műtét harmadik órájában azt vettem észre, hogy az egyik kampó mentén folyik bele a szilikon a megnyitott szívbe. A folyadék átszivároghatott a szövetek között. Ha a szilikon a vérbe kerül, az halált okoz. Kikaptam az implantátum maradékát az asszony mellkasából, és hívtuk a plasztikai sebészt, aki egyszer már segített. Most is jött, segített kitakarítani és rekonstruálni a nő mellét.

Aztán vettük észre, hogy a szivárgó szilikon miatt tüdővérzést kapott az asszony, a baj akkora volt, hogy már lélegeztetni sem lehetett. Egy olyan gépre kapcsoltuk, ami a testen kívül biztosítja a légzést és a keringést. Közben hívtunk tüdősebészt, aki kivágta a sérült tüdődarabot, és jött még egy bronchológus is, aki kitakarította egy bronchoszkóppal a légutakat. Egyiküknek sem volt a kórházzal szerződése, a sebész hozta magával a varrógépét, a másik orvos meg a bronhoszkópját, mert nekünk egyik se volt. Úgy jártam el, ahogyan az orvosi esküm megköveteli a beteg élete és egészsége volt a szempont és nem az adminisztráció. Ezt követően a főigazgatót tájékoztattam, az eset márciusban volt, és ezért rúgtak ki szeptemberben.”

A Kardiológiai intézet szerint a kirúgott sebésznek azonnal meg kellett volna műteni a betegét

A főigazgató szerint a sajtóban keringő levél nem szerepelt a kórház nyilvántartásában, Székely pedig több hibát is vétett, amikor azonnali műtét helyett megrendelt egy speciális érprotézist.

A sajtóban keringő híreket cáfolja, és etikai bejelentést tesz a GOKI – így reagált a hvg.hu-nak a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója arra a hírre, miszerint levél bizonyítja, hogy a kórház tudott a szívműtétre váró betegről, aki azután nem sokkal halt meg, hogy az intézmény kirúgta Székely László szívsebészt. Andréka Péter főigazgató azt írta, a beteg július 30-án járt először vizsgálaton az intézetben, és a mai napig ez az egyetlen dokumentum róla a kórház számítógépes rendszerében, amiben az őt látó orvos szívsebészeti konzíliumot kezdeményezett.

Andréka szerint a beteg hozott magával egy korábbi CT-felvételt, amin a főverőér hatalmas tágulata látszott, így 48 órán belül meg kellett volna műteni, erre azonban nem került sor. A beavatkozás igénylése helyett Székely „informálisan és illegálisan” elindíttatta egy személyre szabott érprotézis legyártását kb. 6,5 millió forintért, ami a beteg haláláig, 66 nap után sem érkezett meg, ráadásul erről a vezetőséget sem értesítette.

Több mint ezer betege írt petíciót a kirúgott szívsebészért

Az orvos mellett több mint 50 kollégája állt ki petícióban, a Blikk most azt írja, Székely páciensei is petíciót írtak: 1100 volt és jelenlegi páciense írta alá. Az aláírók között van Schobert Norbert si, akit még 2012-ben operált Székely. „Megmentette az életemet, tartozom neki annyival, hogy harcolok érte! Félek, elveszítheti őt az ország, nagy valószínűséggel külföldről kap majd ajánlatot” – mondta Schobert.

Székely ügyvédje szerint olyan etikai eljárásra hivatkozva rúgták ki az orvost, amiről még jegyzőkönyvet sem tudtak mutatni.

Tényi és az MSZP feljelent

Tényi István ügyvéd péntek este közölte az Indexszel, hogy feljelentést tesz a beteg halála ügyében foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt. Korábban az MSZP is tett feljelentést az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, és Kásler Miklós miniszter lemondását követelik.

(Forrás: Népszava, hvg.hu, Index, Blikk)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/szekely-laszlo-kardiologiai-intezet-cafolat/

https://varosikurir.hu/elmaradt-a-mutet-meghalt-a-kirugott-szivsebesz-betege-duborog-az-egeszsegugy/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük