Connect with us

Gyorshír

“Szelfizz Felházplakáttal” – Nemzeti játék Orbán-gyerek játszóházából

Megosztás

A Felház nevű képződmény Orbán Gáspár territóriuma. Az éppen átalakulóban lévő szervezet nagy attrakciót jelentett be március idusára, 15-én tervezik megtartani az utolsónál is utolsóbb, legvégső bulijukat jelenlegi felállásukban. Persze nem szűnnek meg, hiszen az ő célcsoportjuk a Fidesz által nehezen becsatornázható diákság.

felhazplakat
Megosztás

A Felház nevű képződmény Orbán Gáspár territóriuma. Az éppen átalakulóban lévő szervezet nagy attrakciót jelentett be március idusára, 15-én tervezik megtartani az utolsónál is utolsóbb, legvégső bulijukat jelenlegi felállásukban. Persze nem szűnnek meg, hiszen az ő célcsoportjuk a Fidesz által nehezen becsatornázható diákság.

Dől a lé…..

Hogy, hogy nem, egyszerre nagyobb mennyiségű pénzhez juthattak, mert az eddig kizárólag az online térben reklámozott szeánszaik népszerűsítésére bevetették az utcai plakátolást is. Ott bizony van nyomdai számla, kihelyezési díj, szóval a két szép szemükért, meg a beígért imádságért nem készül tacepao.

Felház: „Isten kirendelte a szükséges összeget…”

Orbán Viktor fia nemrég adta tudtul, hogy

„Mozgásban van az ország (…) Csodálatos, hogy mi vár erre a nemzetre!”

Azt nem pontosította, hogy családja melyik tagja miatt mocorog közös hazánk, de, hogy közük van hozzá, azt egyértelműsítette. Orbán Gáspár akkor maga jelentkezett élőben a kedvenc gyroszosától és örömmel adta tudtul, hogy olyasmire készülnek, ami még nem volt. (Jaj, jaj, mi is lehet az?) Belengette, hogy március idusára a Felház nevű tömörülés is készül egy nagy dobással. (Netán Táncsiccsal van valami tervük az édesapja-megszállta Várban?) Mielőtt tövig rágná az érdeklődő a körmét ezt mondta:

Már nagyon izgatottak vagyunk ezzel kapcsolatban, illetve azért is, hogy milyen módokon fogjuk tudni hirdetni. Igyekszünk újabb eszközöket bevetni. (…) Olyan különleges eszközök állnak majd rendelkezésünkre, olyan ötletes megoldások … külön várom, hogy ezek megjelennek-e a sajtóban….

Orbán Gáspár: 60 embert elértünk, ez csodálatos! – élőben jelentkezett egy gyroszostól…..

Remek ötlettel álltak elő:

„FONTOS BEJELENTÉS,
megvannak a “szelfizz Felházplakáttal” felhívás leggyorsabbjai, hatttttalmas gratuláció nekik! ??
Ha te is látsz plakátot Budapesten, csinálj vele egy fotót, töltsd fel az oldaladra és használd a #-eket, így invitálva a barátaidat a Felház Záróalkalomra! ”

Ögyes! A Felház rendezvényén Isten „elkérte” az egyik jelenlévő összes pénzét!

Örömhír az agymosásig – Indul a Manna rádió Orbán Gáspár hittársával …..

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük