Connect with us

Ez a nap

Személyes adatokkal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az NVB

Megosztás

Ajánlásokat érvénytelenített a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán. A testület – megváltoztatva az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (oevb) első fokú határozatait – két Békés megyei jelölt nyilvántartásba vételét megtagadta, mert a döntéssel 500 alá csökkent a rájuk adott érvényes ajánlások száma.

Az érvénytelenítés a Szegényekért Párt  és a Családok Pártja egy-egy jelöltjét érintette

Az NVB azért döntött így – egyhangúlag – több kifogás nyomán, mert úgy látták, hogy az ajánlások során vvisszaélhettek a választópolgárok személyes adataival, másolhatták azokat. A testület korábban még nem döntött ajánlások érvénytelenítéséről.

A két eset a Békés megyei, orosházi székhelyű 4-es számú egyéni választókerületben történt, a Szegényekért Párt  és a Családok Pártja egy-egy jelöltjét érintette. Az NVB arról is döntött, hogy büntetőfeljelentést tesz az ügyben.

Azonos sorrend, azonos hibák

A testület szerint a visszaélésekre egyebek mellett az utal, hogy több párt ívén azonos sorrendben követik egymást az ajánlások, úgy, hogy a hibás adatok is ugyanúgy ismétlődnek.

Az NVB szerdán a választásra utolsóként nyilvántartásba vette a Szabad Választók Pártját – bár ennek nincs törvényes akadálya, a párt már jelöltet és így országos listát sem tud állítani az április 8-ai választásra, hiszen az ajánlások gyűjtésének határideje hétfőn lejárt.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük