Connect with us

Ez a nap

Szombaton a magyarok megüzenték: nem kérnek a rabszolgatörvényből

Megosztás

Az MSZP szerint a miniszterelnök a multinacionális cégek oldalára állt, különben nem javasolnák a munka törvénykönyvének beterjesztett módosítását.

Megosztás

Az MSZP szerint a miniszterelnök a multinacionális cégek oldalára állt, különben nem javasolnák a munka törvénykönyvének beterjesztett módosítását, amely ellen az ellenzéki párt tiltakozásra szólít fel.

Orbán meghajolt a nagytőke előtt

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a tervezett módosítással „Orbán nem a dolgozók(…), hanem a nagytőkének meghajolva a multinacionális cégek oldalára állt”, ami megengedhetetlen. „Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért” – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a tiltakozás minden formáját meg kell ragadni.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, minden adott a törvényjavaslatban ahhoz, hogy kizsákmányolják a munkásokat, akiket túlterheltség jellemez majd, családok zilálódhatnak szét emiatt, valamint a munkafeltételek radikális romlása miatt még többen mennek majd el Magyarországról. Az a multinacionális tőke, amely „előtt most Orbán (…) meghajol”, egyébként így majd munkaerőhiány miatt el fog menni az országból – jegyezte meg.

Van munkásvédelem

A szocialista politikus szerint a szombati szakszervezeti tüntetés bebizonyította, hogy van munkásvédelem Magyarországon.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt, szombaton a magyar nép megüzente, hogy nem kér a „rabszolgatörvényből”. Azt mondta, a harcot nem adják fel, minden parlamenti, mozgósítási eszközt be fognak vetni. „Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával” – jelentette ki.

A tömeg joggal volt dühös

Komjáthi Imre kérdésekre válaszolva elmondta: szombaton a tüntetésen megsérült a térde, de – mint mondta – ellenkező híresztelésekkel szemben nem akkor, amikor a rendőrök „földre vitték”, hanem akkor, amikor a rendőrök „nagyon erősen megtolták a sort”, és nekinyomták egy kőnek. A történteket balesetnek nem mondaná, mert annak a következménye volt, hogy az erősítés megtolta a tömeget – közölte, hozzátéve: tisztában volt azzal, hogy milyen következményei lehetnek a tettének.

Elmondta, nem volt a szakszervezeti vezetőktől olyan kérés, hogy vezesse a tömeget a Kossuth térre. Ugyanakkor szerinte jogosan voltak dühösek, hiszen eredetileg a térre volt bejelentve a tüntetés, de azt a kormány „mondvacsinált okokból” lezárta. Azt is mondta, semmilyen erőszakos cselekményt nem támogatnak, a téren „bátorságot kellett mutatni”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Szerda a „rabszolgatörvény” napja a parlamentben

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük