Connect with us

Sport

Szoros győzelem a spanyolok ellen

Megosztás

A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-as győzelmet aratott kedden a spanyolok felett Hódmezővásárhelyen a világliga harmadik fordulójában.

A Hódmezővásárhelyen rendezett összecsapáson a csoport két veretlen csapata találkozott egymással, hiszen amíg a magyarok vendégeként, addig a spanyolok otthon győzték le korábban a hollandokat. Telt ház fogadta a két válogatottat, ami nem meglepő, ugyanis a hazai medencében elért világbajnoki ezüstérem óta először játszhatott saját közönsége előtt Märcz Tamás együttese.

A nyitónegyedben ugyan két akciógólt lőttek a hazaiak, a spanyolok azonban mindkét emberelőnyüket kihasználták. A magyarok részéről az mindenképpen bizakodásra adott okot, hogy a vendégek egyenlő létszámban nem jelentettek komoly veszélyt Vogel Soma kapujára. Hasonlóképpen alakult a folytatás is: a spanyolok remek emberelőnyös figuráikkal tartották a lépést, Vámos Márton “dudaszós” góljával azonban magyar előnnyel érkeztek a felek a nagyszünethez.

A harmadik negyedben a spanyolok folytatták hibátlan sorozatukat, ami az előnyök kihasználását illeti, és átvették a vezetést, de Zalánki Gergő szabaddobásból gyorsan egyenlített. Két perccel a játékrész vége előtt hibáztak először előnyben a spanyolok, a túloldalon viszont a Mezei Tamás által kiharcolt előnyt Bátori Bence kapásgóllal büntette. A negyed vége előtt a spanyolok egy kettős előnyt is elkapkodtak, így egygólos magyar előnnyel vágtak neki a csapatok a hajrának.

A negyedik negyedet Jansik Szilárd gyönyörű csele után Bedő Krisztián gólja vezette fel, így először a mérkőzésen kétgólos különbség alakult ki. A magyaroknak lett volna lehetőségük lezárni a mérkőzést, de hibáztak, majd hátul kissé elaludtak, ezt kihasználva a spanyolok szűk két perccel a vége előtt egyenlítettek. Egy perc volt hátra, amikor újabb emberelőnyt hagyott kihasználatlanul a magyar válogatott, a spanyolok az egyenlítésért támadhattak, de Erdélyi labdaszerzése eldöntötte a mérkőzést.

Olimpiai bajnokunk állta a sarat

Märcz Tamás szövetségi kapitány ekképpen értékelt a mérkőzés után: „Nem vagyok elégedetlen, hiszen minimális időnk volt csak felépíteni a mai napot. A spanyol válogatott elleni védekezésünk, amit elterveztünk jól sikerült, egyedül ami nem ment, az emberhátrányos játék – ezen fogunk még sokat dolgozni, hogy kijavítsuk. Azt hiszem, a spanyol válogatott többet mutatott meg magából, mint amit mi. Jó meccs volt, olyan, ami nüanszokon múlhat – egy labdaszerzés, egy lövés, mint most.”

Sydney-i olimpiai bajnokunk állta a sarat, sokan voltak kíváncsiak a véleményére, mint ahogy a játékosok is örömmel nyilatkoztak. Látszott, érződött, fontos volt ez a siker – főként az önbizalom miatt.

„Nagy akarást láttam. És ugyan féltem, hogy néhány játékos kondicionálisan nehezen érkezik majd ide, de úgy láttam, nagyon odatették a fiúk magukat, kompenzálni tudták a fáradtságot az izmokban. Lesz mit kijavítani, de nagyon jó, hogy ilyen nehéz helyzetből is elő tudtunk valamit húzni. És kiemelném a nagyszerű hangulatot, köszönjük a közönségnek a buzdítást, Hódmezővásárhely városának a vendéglátást” – tette hozzá a kapitány.

Első válogatott mérkőzésén kezdő, azt végigvédő Vogel Soma mosolyogva formálta a szavakat: „Amikor megtudtam, hogy én kezdek, bevallom, izgultam, ám ahogy lenni szokott, a meccs kezdetére úgy-ahogy elmúlt. Pontosan ilyen meccsre számítottunk, hiszen a spanyol válogatott egy összeszokott, jó csapat. Az elején az emberhátrányos védekezés nem állt össze, de a végére jöttek a blokkok is. A kapitány az elején hangsúlyozta, hogy a labdaszerzések is döntőek lehetnek, örülök, hogy nekünk volt több belőle, ez is közrejátszott a mérkőzés alakulásában. Hosszabb téli szünet után fizikálisan még nem vagyok a topon, a harmadik negyedben ez ki is jött rajtam, de örülök, hogy a negyedik negyedben sikerült néhány fontos védéssel előrukkolnom.”

A csoport következő fordulójában a magyarok szabadnaposak lesznek, majd március 20-án a hollandokat látják vendégül.

Férfi világliga, C csoport, 3. forduló:

Magyarország-Spanyolország 9-8 (2-2, 3-2, 3-3, 1-1)
Gól: Manhercz, Vámos, Zalánki 2-2, Török, Bátori, Bedő 1-1, ill. Mallarach 3, Tahull 2, Fernandez 1, del Toro 1, Munarriz 1.

A csoport további programja:
4. forduló: 2018. február 13. Magyarország szabadnapos
5. forduló: 2018. március 20. Magyarország-Hollandia
6. forduló: 2018. április 10. Spanyolország-Magyarország

A férfiaknál a Szuperdöntőben Európát négy csapat képviseli, a csoportelsők és az esetleges rendező, vagy a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik.

(Forrás: MTI, waterpolo.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük