Connect with us

Kerítésen innen

Az EU támogatása nélkül fújhatnánk! Több ezer milliárd forint végezte haverzsebben

Az EU támogatása nélkül fújhatnánk! Több ezer milliárd forint végezte haverzsebben
Megosztás

A Miniszterelnökség megbízásából a KPMG-GKI tavasszal készített egy jelentést, amely szerint 2006 és 2015 között a magyar gazdaság 4,6 százalékos növekedés helyett 1,8 százalékos visszaesést produkált volna az EU-s támogatások nélkül. Ezt nem pont így kommunikálják.

A közbeszerzések negyede túlárazott

A kutatást az Európai Bizottság támogatásával készítették el a Corvinus egyetemen, amelynek rektora, Lánczi András egy hírhedt 2015-ös interjúban azt mondta, hogy amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. A kutatás. szerint:

Magyarországon a közbeszerzések 15–24 százalékát túlárazták, 2090 és 3300 milliárd forint között járhat az az összeg, amelyet feleslegesen fizetett ki a magyar állam. Vagyis az elmúlt nyolc év alatt, 2009-től 2016-ig ennyi pénz kerülhetett a reális munkadíjon kívül a pályázati győztesek zsebébe.

A megvizsgált 151 457 közbeszerzést vizsgáltak meg, amelyek 60 százalékában gyanúsan kerekített számokat találtak. Kiderült az is, hogy a vizsgált időszakban látványosan csökkent a közbeszerzéseken indulók száma. 2016-ban minden negyedik megbízásra, a pályázatok 28 százalékára csak egyvalaki jelentkezett Magyarországon.

Ezeket a tendereket jellemzően úgy írják ki, hogy a feltételek alapján csak egyvalaki tudjon részt venni rajtuk, a versenyt pedig tudatosan iktatják ki a rendszerből, és csökkent a nyílt, bárki által hozzáférhető közbeszerzési kiírások száma is, főleg azokban az esetekben, amikor az EU pénzét lehetett szórni.

A kutatás szerint az EU-s támogatási rendszernek „perverz” hatása van Magyarországra, ugyanis csökkentette a versenyt, növelte a korrupció esélyét és torzította az árakat. Utóbbinak a jeleit az összes közbeszerzés 15–24 százalékában fedezték fel a kutatók. Összesen 2090 és 3300 milliárd forint (6,7–10,6 milliárd euró) közötti összeg tűnt el zsebben. 

(forrás: 168óra)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük