Connect with us

Kerítésen innen

Tarlós hadakozik, Horváth Csaba aláírást gyűjt – népszavazás a 3-as metró akadálymentesítéséért

3-as metró
Megosztás

Ma reggel újabb szakaszába lépett a főpolgármester és a budapesti 3-as metrót használó csatája. Tarlós  már hajnalban gyakorlatilag mindenkit lehülyézett aki az 3-as metró akadálymentesítésének pártján áll.

Tarlós szerint

Tarlós István hétfőn, az ATV Start című műsorában azt mondta, az MSZP félrevezeti, gyakorlatilag „becsapja” az embereket, amikor azt a benyomást kelti, hogy ha „igen” választ adnak erre – a szerinte hibás, rosszul megfogalmazott – kérdésre, akkor liftek fognak épülni. Ahogy arról nem régen hírt adtunk,

Horváth Csaba az MSZP fővárosi képviselője,

viszont szinte ezzel egy időben sikeresen indította útjára az aláírásgyűjtést a 3-as metró akadálymentesítését követelő népszavazásért.

A képviselő elmondta, hogy a főpolgármester megint össze-vissza beszél, hiszen nem régen még azt mondta, elenyésző azok száma, akiknek szükségük van az akadálymentesítésre, most viszont azzal érvel, hogy azért nem szabad lifteket építeni, mert nagyon nagy lenne a sorbaállás.

Horváth Csaba szerint az sem vétlen, hogy az aláírásgyűjtést olyan sok párt és civilszervezet is támogatja.

A képviselő egy korábban portálunknak adott nyilatkozatában így beszélt:

Az MSZP fővárosi képviselője úgy gondolja, hogy amennyiben a kormány és főváros nem oldja meg a teljes akadálymentesítést, ami kb. 20 milliárd forintba kerül, akkor az Európai Unió ennél az összegnél sokkal nagyobb volumenű támogatást von vissza. Horváth Csaba szerint a “rongynál is kevesebbet ér az a politikus, aki nem hallja meg a “nép szavát”, márpedig a 3-s metró akadálymentesítését szinte mindenki támogatja. A szocialisták egykori főpolgármester-helyettese Tarlós István azon példálózgatását is visszautasította, hogy 17 éve a 2-es metró felújításakor sem akadálymentesítettek. Horváth szerint nem mentesíti a jelenlegi város vezetést, egy több mint 17 évvel ezelőtt elkövetett – szerinte is – súlyos hiba emlegetése.    (Városi Kurír  2018. január 29.)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük