Connect with us

Kerítésen túl

The Washington Post: Mitől lelki társ az autoriter Orbán és Trump?

Kölcsöntámogatás visszajár: Donald Trump ex elnök teljes mellszélességgel ajánlja Orbánt a világnak
Megosztás

Trump elnök Orbán Viktorral tartott találkozóján olyan jó légkör uralkodott, amelyet Trump csak akkor mutat, amikor diktátorokkal beszél, mint a szaúdi, egyiptomi, észak-koreai és orosz vezetőkkel. David Corstein budapesti nagykövet el is mondta, hogy az amerikai elnök azt mondta Orbánnak, „olyanok vagyunk, mintha ikrek lennénk”.

Korábban a The Atlantic-nak azt is elárulta, hogy Trump igencsak szeretne Orbán helyzetében lenni.

Már önmagában az is elég szörnyű, hogy Trump hízelgően szól egy olyan emberről, aki hazájában lerombolta a demokráciát. De ennél is riasztóbb, hogy – amit Cornstein túlságosan is őszinte megnyilvánulásai sugallják –, Trump igyekszik követni Orbán rossz példáját.

„Az orbánizmus a médiakorszak tekintélyelvűsége: nem csizmás gengsztereket küld ki, hogy vigyék az ellenfeleit koncentrációs táborba. A magyar vezető finomabb módszereket alkalmaz: démonizálta a migránsokat, kiszolgálta az antiszemita és iszlámellenes előítéleteket, korrumpálta az igazságszolgáltatást, felvásárolta a médiát, kooptálta a civil társadalmat, zaklatta és megfélemlítette a bírálóit, és megjutalmazta haverjait azzal, hogy a kormány vályújából ehetnek”

írta a lap. Úgy ítélte meg, hogy Trump elnök a találkozó óta eltelt időben tett lépései azt mutatják:

„hogyan akarja alkalmazni az orbánizmust az Egyesült Államokban”.

Példaként említette a cikk azt a pert,

amelyben Trump ügyvédje igyekszik megakadályozni, hogy a kongresszus berendelhesse az elnök könyvelőjének iratait. További példa, hogy a Fehér Ház egyik jogi tanácsadója a képviselőház igazságügyi bizottságának kifejtette: a testületnek nincs joga betekinteni Robert S. Mueller jelentésébe, noha Mueller erre kifejezetten felszólította a Kongresszust. Egy újságíró megfogalmazása szerint mindez azt mutatja, hogy

„az elnök nem végrehajtó hatalmat akar, hanem a királyok istenektől eredő jogait”.

Orbán azt a taktikát is tökéletesítette,

amelynek keretében

„vizsgálják a vizsgálódókat”,

azaz megnehezítik az életét azoknak, akik kellemetlen tényeket próbálnak leleplezni a legfőbb vezetővel kapcsolatban. Erre hajaz az, hogy William P. Barr főügyész utasította Connecticut állam ügyészségét, hogy vizsgálja meg a Trump-kampánnyal kapcsolatot FBI-vizsgálatot. Ez lesz a harmadik nekifutás, miután Trump arra panaszkodik – és Barr ezt visszhangozza –, hogy az FBI kémkedik utána, és nem azzal foglalkozik, amit mond, nevezetesen valóban azzal, hogy igyekszik megakadályozni az orosz támadást az amerikai választások ellen. Mindez nyilvánvaló támadás az igazságügyi minisztérium ellen: magadra vess, ha az elnökkel kapcsolatban vizsgálódsz.

A lap szerint Orbán azzal igazolja a hatalommal való visszaélését,

hogy megvédi a magyarokat a muzulmán bevándorlóktól – akik Magyarországon nem is léteznek. Trump is ezt teszi, amikor igyekszik megijeszteni az amerikaiakat a latino és muzulmán bevándorlókkal kapcsolatban. Orbán a saját érdekeit szolgálja, de a hagyományos keresztény értékek védelmezőjének szerepében tetszeleg, és ezt teszi Trump is. Orbán ugyan nem ment olyan messzire, mint lengyel barátai, akik be akartak tiltani minden terhesség-megszakítást, de lényegében fizet a kórházaknak, hogy ne végezzenek ilyen beavatkozásokat, és fizet a nőknek, hogy szüljenek több gyereket – és mindezt csak azért, hogy Magyarországnak ne kelljen befogadni bevándorlókat.

Trump elnök alabamai hívei ennél tovább mentek. Ám

„az Egyesült Államokban nem lesz olyan könnyű aláásni a demokráciát, mint Magyarországon, mert Amerikában ez a rendszer 230 éve áll fenn, a rendszerben megvannak a fékek és ellensúlyok – erre majd Trump is hamarosan rájön, ha egy szövetségi bíróság úgy ítélkezik, hogy nem akadályozhatja meg a könyvelői iratainak kongresszus általi bekérését. De az elnök még az amerikai rendszerben is nagy hatalommal bír, és Trump elnök ezt mind arra használja fel, hogy Orbán aljas nyomaiba lépjen”

– figyelmeztetett a cikk.

Forrás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Manipuálta a köztévé híradója Biden szövegét! - állítja az "Amerikai Népszava" - Városi Kurír

  2. Quantumlmr

    2023.11.22 03:37 at 03:37

    Здравствуйте!!! Прорыв в торговле на биржах криптовалют, вышла новая улучшенная версия программы Quantum System. Ни каких рисков. Если желаете опробовать, приглашаем сначал посмотреть видео презентацию новой версии программы Quantum System

    https://bit.ly/3uo5fl0

    Hello!!! A breakthrough in trading on cryptocurrency exchanges, a new improved version of the Quantum System program has been released. No risks. If you want to try it out, we invite you to first watch the video presentation of the new version of the Quantum System program

    https://bit.ly/3uo5fl0

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük