Connect with us

Kerítésen innen

Thomas O. Melia: Magyarország a demokratikus teljesítmény tekintetében sereghajtó

Thomas O. Melia: Magyarország a demokratikus teljesítmény tekintetében sereghajtó
Megosztás

Thomas O. Melia, az Obama – kormányzat volt helyettes külügyi államtitkára. A magyarok egy része Deutsch interpretálásából ismeri, miszerint „Ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont”, amiért a másik része kér elnézést.

Nehezen viseli a demokráciadeficitet

Melia a valóságban emberi jogokkal foglalkozó szakember, többek között dolgozott a Freedom House független jogvédő szervezetnek is, emellett több egyetemen oktatott, jelenleg a Johns Hopkinson és a Georgetown egyetemen.

A külügyi tárca európai és eurázsiai ügyekért felelős vezetőjeként több alkalommal fejezte ki aggályait magyar alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban. A Fidesz aranyifja, Deutsch Tamás, egyik ilyen megszólalás után így fakadt ki a Twitteren: „Ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?”

A volt politikus a közelmúltban a Heti Világgazdaságnak adott interjút. A beszélgetésből a hazánkra vonatkozó legfontosabb megállapításokat szemlézzük:

Melia hangsúlyozta, Magyarországnak sok barátja van, és mindannyian azt akarják, hogy az ország sikeres, gazdag, stabil és szabad, valamint a demokratikus nemzetek közösségének része legyen:

„Amikor a dolgok rossz irányt vesznek, mint történik ez a 2010-es választás óta a demokráciát illetően, ezek a barátok rámutatnak a problémákra és korrekciót sürgetnek. Én ezt tettem azokban az években, amikor a külügyminisztériumban dolgoztam, s ezt teszem most független elemzőként is.” … „Az is a céljuk, hogy a közvéleménnyel tudassuk, az USA tudja, mi folyik, törődünk vele, és csalódást okoz néhány fejlemény, amelyek veszélyesek Magyarország demokráciájára, illetve gazdasági és társadalmi fejlődésére.”

Kiemelte, az amerikaiakat is frusztrálja, mint sok magyart, hogy a kormány az országot kevésbé demokratikussá teszi, s elhallgattatja a másként gondolkodókat, legyenek azok civil szervezetek, újságírók vagy mások:

„Magyarország még a „szabad” országok között szerepel, ha az utóbbi években a kategória aljára süllyedt is. A következő hónapban meglátjuk, átkerül-e a „részlegesen szabad” kategóriába, ami figyelmeztető jel lehet. Különösen, hogy Magyarország húsz éve még mennyivel a többi volt kommunista ország előtt szerepelt. Most pedig a demokratikus teljesítmény tekintetében sereghajtó.”

Demokrácia vívmányának tartja, hogy amikor választás volt, a szavazók lecserélték a kormányt. 2006-ban történt meg először, hogy egy kabinetet újraválasztottak:

„A magyar szavazók a rendszerváltás követő első húsz évben nagyon aktívan elfogadták vagy elutasították – többnyire elutasították – a kormány teljesítményét, de mostanság mintha álomba szenderültek volna. A magyar szavazók és politikusok dolga, hogy egy jobb alternatívát szervezzenek meg.”

A washingtoni külügyminisztérium által a vidékifüggetlen sajtó számára biztosított pályázati pénzről megfogalmazta:

„A 700 ezer dollár a külügyminisztérium adott osztályának tevékenységében jelentős összeg, hiszen gyakran 250 és 500 ezer dollár közötti programokat indítanak. Másrészt nem minden pénz egyenlő. Ez a pályázat feltételezhetően segít több független vidéki magyar újságírót a munkájában, hogy hallatsszon a hangjuk. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar kormány által az újságírók, Soros György, a washingtoni külügyminisztérium, az amerikai nagykövetség ellen folytatott engesztelhetetlen kampány szintén üzenetet hordoz. A magyarok átéltek már egy időszakot, amikor a kormány szisztematikusan hazudott nekik és félrevezette őket, s megtanultak a sorok között olvasni, megkülönböztetni a hivatalos kampányt a valódi hírektől. Bízom benne, hogy vannak olyan okosak, hogy ezt ma is megtegyék, s nem hisznek automatikusan abban, amit a kormánytól vagy annak szócsöveitől hallanak.”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Peter

    2018.01.08 21:17 at 21:17

    Hülyeség! Magyarország már régen nem jogállam és nem demokrácia.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük