Connect with us

Kerítésen innen

„Istvánka” az Elios-ügy kirobbanása óta nem járt a „Tiborcz tanyán”

tiborcz_orban
Megosztás

Hűlt helye Tiborcz Istvánnak a Fejér megyei Csabdiban bejelentett lakhelyén. Korábban a falubeliek gyakran látták – ahogy egyikük fogalmazott – „Istvánka” autóját átsöpörni a falun, egy ideje azonban nyoma sincs, egyetlen helyi sem akadt, aki az Elios-ügy kirobbanása óta látta volna a környéken a kormányfő vejét.

A Tiborcz tanya

A fiatal vállalkozó otthonához közelítve, az tűnik fel: a legközelebbi buszmegállót „Tiborcz tanyának” nevezik. Igaz, a „tanya” megnevezés még azokra a régmúlt időkre utalhat, amikor Tiborczék megvették a korábbi téeszből leválasztott, Csabdi határában lévő területet. „Tanya” helyett ugyanis az út menti kis erdőfolt takarásában egy hatalmas, több száz négyzetméteres luxusvilla áll, amelyet gondosan nyírt gyep ölel körbe, miközben az épület falain megannyi biztonsági kamera figyel.

A ház körül nyoma sem volt életnek. A csöngetésre sokáig nem felelt senki. Végül aztán a villához tartózó egyik gazdasági épületből előbb egy megtermett kaukázusi juhászkutya került elő, majd egy idősebb úr, aki csak annyit mondott: „Valahol Budapesten” kell Tiborcz Istvánt keresni. A közeli tükröspusztai Tiborcz lovarda közelében dolgozók is csak a vállukat vonogatták: egy jó ideje nem látták az ifiurat.

„Nem áll ő már itt meg nálunk” – mondta a faluban egy férfi Tiborczról, mire a mellette álló barátja egyetértőn bólogatott. Mint mesélték, hajdanában még megszokott volt, hogy a községbe beköltöző újgazdagok – ide sorolták Tiborczékat is – leálltak beszélgetni a helyiekkel, így „Istvánka is bejárt” a faluba. Sőt, a helyi legendárium szerint egyszer régen, még 2010 előtt, az is előfordult, hogy maga Orbán Viktor beállt focizni a helyi meccsen, sőt, utána leült bográcsozni a helyiekkel.

A helyiek csak hüledeznek

Az utóbbi években azonban – mondták többen is – megváltozott az élet Csabdiban. Gyakorlatilag kettős társadalom épült ki: a főleg fővárosból érkező fontosságok – ügyvédek, cégvezetők – sorra felvásárolták a környékbeli földeket, uradalmaknak beillő kúriák, lovardák épültek. „A helyiek is csak hüledeznek, amikor belebotlanak egy-egy újabb több száz milliós villába” – ecsetelte egy falubeli. Az újonnan jöttek azonban már inkább csak áthaladnak a községen, bezárkózva élnek a Tiborczékéhoz hasonlóan luxuskivitelű, biztonsági cégek által védett uradalmaikban.

A községben csak nagyokat mosolyogtak, amikor az Elios-ügyről feltett kérdésekre. Ennél többet azonban még név nélkül sem nagyon „reagáltak” a botrány hírére. Egyvalaki akadt csak, aki kifejtette véleményét, de még ő is csak áttételesen utalt a csalásokra: „Az uniós pályázati források jó részét ellopják. Itt, a faluban, például az út felújítása során a buszfordulót spórolták ki, így a helyi járat csak nagy üggyel-bajjal tud be- és kiállni.” Ezzel együtt hozzátette azt is: „de legalább van fejlődés…”

Csabdi és környéke fejlődése amúgy valóban figyelemre méltó

Nemrég például egymilliárdból épült új, kivilágított, Csabdin is keresztülvezető kerékpárút  Etyek és Tarján között. Kiderült:: a LED-lámpákat ezúttal nem az Elios szállította, hanem egy másik kormány-kedvenc cég.

(Forrás: Népszava)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük