Connect with us

Kerítésen innen

Timmermans ízelítőt kapott a „védendő” mélymagyar kulturálatlanságból

Megosztás

Budapestre érkezett Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, aki egyben a szocialista frakció csúcsjelöltje is a bizottság elnöki posztjára.

Eltévedt Megafon-harcos, avagy, hogy kerül a farkas, a "lipsi" és az Ukrajnában dúló háború egy mondatba?
Megosztás

Budapestre érkezett Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, aki egyben a szocialista frakció csúcsjelöltje is a bizottság elnöki posztjára.

A magyar kormány által Soros György emberének titulált Timmermans interjút adott az ATV-ben, majd az utcán a fideszes médiának is megállt pár percre.

Bede Zsolt, a vadhajtás

Ekkor odalépett hozzá Bede Zsolt egykori fociultra, a Vadhajtások.hu ellenzéki képviselőkkel és tüntetőkkel balhézó arca, akit a kormánymédia a kedvenc „újságírójaként” ünnepel, és aki Bayer Zsolt fórumán egy csuklyás férfival együtt fenyegette az ellenzéki tüntetőket.

Bede ekkor kezdetleges angolsággal próbált meg párbeszédet folytatni Frans Timmermansszal. Ami ezután történt, arra nincsenek szavak, legalábbis magyarul:

Az interjú

Az ATV-nek adott interjújában a Fidesszel kapcsolatban azt mondta, tiszteletben tart minden politikust, a pártnak pedig többsége van a magyar törvényhozásban. De a többség szerinte nem hatalmaz fel senkit arra, hogy a törvények ellen cselekedjen.

„Azt vonom csak kétségbe, hogy az Európai Unió ellen menjenek a többségükkel” – mondta. Azt ugyanakkor leszögezte, hogy nem próbálta sosem kizáratni az Európai Néppártból a Fideszt. Igaz, ő nem is annak a pártcsaládnak a politikusa. „Nem tudom, hogy hány vörös vonalat kell átlépniük, de ez az ő dolguk, nem az enyém”

A magyar túlóratörvénnyel kapcsolatban azt mondta, a munkaerőhiányra nem az a megoldás, hogy egy plusz nappal megterhelik a dolgozókat, hanem a béremelés.

Többek között elmondta még, hogy

  • világos, hogy az európai választásokon nem indul együtt a baloldal a Jobbikkal, de abban nincs semmi rossz, ha együtt dolgoznak egy közös cél érdekében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szövetségre lépnek.
  • Soros Györggyel néhány hónappal ezelőtt találkozott utoljára, és arról beszéltek, mi történik Európában és a különböző tagállamokban.
  • úgy hiszi, hogy az embereket hozzá lehet láncolni a félelmeikhez, de csak egy bizonyos pontig, egy pont után már a jövőjükről akarnak beszélni, a munkájukról a gyerekeikről és arról, hogyan fog teljesíteni az országuk, és nem a félelmeikről. Ez a pillanat pedig Magyarországon is el fog jönni.

(forrás: 444.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük