Connect with us

Ez a nap

Több tízezer hajléktalan térhetne vissza a normális életbe

életmentés,
Megosztás

Magyarországon harmincezer hajléktalan ember él, miközben 380 ezer lakás üresen áll.



Támogatott bérlakás programmal jelentősen csökkenhetne az utcán élők száma, de adódik a kérdés is: kinek a felelőssége és a költsége megmenteni olyan embereket, akik saját hibájukból kerültek nehéz helyzetbe?

Egy idei felmérés szerint a magyarok úgy vélik, hogy hazánkban harmincezer hajléktalan él – olvasható a Hetek cikkében. A 2011-es népszámlálás szerint a nem lakásban élő népesség túlnyomó többsége, 235 ezer fő intézeti lakó, a fedél nélküli hajléktalan emberek és a lakás fogalmába nem sorolható „lakott egyéb” lakóegységben élők száma pedig 17 ezer. Egy 2014-es adatfelvétel során országosan összesen 10 549 hajléktalant sikerült elérni.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal viszont alulbecsültnek véli a fenti adatokat, mivel az ellátást folyamatosan igénybe vevő hajléktalanok száma 2010-ben megközelítette a 30 ezret. Két évvel később a Magyar Faluegészségügyi Tudományos Társaság elnöke úgy becsülte, hogy nagyjából százezer ember került kapcsolatba az ellátórendszerrel.

A 30 ezer hajléktalan 70 százaléka képes lenne visszatérni a normális életbe

V. Naszályi szerint a 30 ezer hajléktalan 70 százaléka képes lenne visszatérni a normális életbe, már csak azért is, mert ez a nagyjából 20 ezer ember jelenleg is „normális” életet él: bár nincs lakása – például hajléktalanszállón él –, van rendszeres munkája, van rendszeres jövedelme – munkabér vagy nyugdíj – és nem szenvedélybeteg. „Csak” szegény. Az utcán fel sem ismernénk őket, átlagosan öltözködnek, viselkednek. A képviselő úgy véli, ha volna elegendő, a kis jövedelműek számára is megfizethető, szociális bérleti díjú lakás, akkor a hajléktalanellátás azokra koncentrálhatna, akiknek tényleg segíteni kell.

A szakemberek szerint ma Magyarországon 380 ezer lakás áll üresen. Ha ennek csak a 10 százaléka állami vagy önkormányzati tulajdonú, már ez is elegendő lenne a hajléktalanság visszaszorítására.

A teljes cikk a Hetek pénteken megjelent számában olvasható.




Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük