Connect with us

Kiemelt hírek

Kiszóló beszóló, avagy tolvajbecsületet a Fideszben is be kell tartani, különben…..

korrupcio
Megosztás

A tolvajbecsület kötelez! Jobban teszik a kormánypártban is azok, akik betartják, mert különben bárhol felütheti a fejét az alábbihoz hasonló „nyílt-levél”, ami még náluk is okozhat problémát. Na meg azért is, mert a betyár – bocsánat – tolvajbecsület kötelez.

A szószegő

Vécsei István – aki esetünkben a felháborodott fideszes – a Borsod-megyei Martonyi település polgármestere. Írása szerint Szaniszló János – aki nemkülönben a regnálóhoz köthető – nem tartotta be a neki tett ígéretét, pedig ő teljesítette a rá kiszabott feltételt, támogatta elvtársát, amikor annak arra volt szüksége.

A kiszóló beszóló vallomásából kiderül, hogy miként működik a „soha nem hazudó” miniszterelnök pártja, hogy mennyire fontatlan a köz, amikor a magánérdek felülírja. Szóval nap, mint nap.

Vécsei december 2-i facebook-bejegyzését teljes egészében közöljük:

„Kedves János Szaniszló Barátom!Engedd, meg, hogy aggódásomnak adjak helyt így nyilvánosan, hiszen nem régen még a Kistérségi Társulás Vezetője voltál és akkor is egyike voltam, aki támogatott a Molnár Oszkár elleni szavazás során, hogy elnyerd e tisztséget. Talán már nem is emlékszel rá, de bennem mai napig él az akkori külön megbeszélés hangulata a felvidéki polgármesterek között. És sikerült is. Tehát a barátságunk régi. Igaz, Molnár Oszkár sem haragudott meg emiatt rám, hiszen ilyen a politika.

Egyszer fenn, egyszer lenn.

Barátságunkat mi sem jellemzi jobban, mint hogy nem régen amikor ismét szükséged volt rám – ha nem is nagyon, de még is jó volt beszélgetni és kölcsönösen megígértük egymásnak, hogy amiben tudjuk segítjük a másikat. Ott voltam és támogattam az általatok kinézett vadászterület olyan bérleti díjának a megállapítását, ami neked(tek) is kedvező volt. Igaz, le volt zsírozva fentről, szó szerint, 2500-ről 850-re. De hát régi barátok fogjunk össze! Nem igaz?

Cserébe, megígérted, hogy meg fogjuk oldani az általunk is bérelhető Martonyiban lévő terület vadászati lehetőségét, ha a zsírt nem kenjük szét. Őszinteségedre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy meleg kézfogással zártuk a megegyezést, hogy számíthatunk egymásra. Ment is minden, mint a karikacsapás, mármint a te oldaladról. Neked sikerült. Az én oldalamra homok került, igaz kétszer is beszéltünk személyesen ezt követően, de hát a fenti politika, akik neked is segítettek, nem engedte, hogy be tartsad a szávaiidat, legalább is ezt mondtad nekem. De Te rajta voltál, Ígérted, hogy legyek türelemmel még várjak egy kicsit.

Aztán telt múlt az idő, lassan már 1 év és bizony a sok munka a sok tiszteletdíjas önzetlen vállalt feladat, valahogy kitörölte ezeket az emlékeket és az idő múlása miatt, már máshogy emlékszel Te is, meg Én is. Hiába próbáltalak meggyőzni, hogy én emlékszem jól, hajthatatlan maradtál a mai napig. Nem használt még az sem, hogy barátaid előtt emlékeztettelek a történtekre.

De hát az idő és a kor nagy úr.

Uralkodik felettük, de semmi sem örök. Mivel én jó barátod maradtam továbbra is ezek ellenére, – hiszen sokat tettél a közért, mély nyomokat hagytál magad után polgármesterként, amit nem csak az árvíz okozott. Ezért hálásak is Szülővárosodban Szendrőbe, hallom sokat emlegetnek. Aztán mint barátom, volt kollégám, szeretném felhívni a figyelmedet, hátha tévedsz, vagy felejtesz ismét! Ne, hogy bajt csinálj magad körül a felejtés miatt.

Mint a kazincbarcikai kormányhivatal vezetője sikerült begyűjtened néhány funkciót, beosztást, amit szinte rád erőltettek, de hát a segítőkészségedről és önzetlen odaadásodról mindig híres voltál. Kötelességemnek érzem, – mint régi barátod- hogy figyelj oda, ne, hogy összeférhetetlenség jöjjön ki a sok funkcióból. Tudod így választás előtt amikor sokan a jobboldal – a FIDESZ -zászlóját hordozzuk, ne fáradjuk már hiába, ha ellenzék fogódzkodót talál rajtunk és a párt által támogatatott vezetőinken! Sok voksot veszíthetünk, ha azt látják visszaélünk a megbízatásainkkal. Nagy a Te felelőséged is, velünk szavazókkal szemben és azzal a párttal, aki által Te is fontos – kis túlzással pótolhatatlan, Géniuszi- munkát végzel a kormányhivatalban. Mentségedre legyen mondva, nem egyszerű ezt teljesíteni, hiszen az elmúlt évtizedekben más színek is vonzóak voltak a számodra, igaz, azok is fakultak már mára. De tehetséged révén ott is helytálltál és a hozott tapasztalatok révén itt is toppon vagy! De épp ezért szólok, hogy a megszokás és a hatalom érzése óvatlanná teheti az embert. Vágyakozik erre is, arra is úgy, mint a futóbab, szalad erre-arra, de gondozója babkarót állít ennek megakadályozására. És mindig vannak gondozók, bármilyen magasra vagy irányba akar futni.

„Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk”

Rád pedig szüksége van a térségnek,

amelyért oly sokat tettél, ha kézzel fogható eredményét ennek ma nem is látjuk, de tudjuk, hogy akaratod töretlen ez irányban.

„Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.”

A mellékleteken lévő információk pedig segítenek emlékezni mi az, amit a törvény tilt, amit úgy hívnak összeférhetetlenség.

Kiszóló beszóló, avagy tolvajbecsületet a Fideszben is be kell tartani, különben.....

fotó: V.I. facebook

Tudom, jó mindenütt ott lenni és figyelni, tenni, hogy minden a legjobb irányba haladjon. Hiába na, a közért még kockáztatunk is néha. Mert ilyen is van. Gondoltam szólok, ha már a nagy akarat és tenni akarás a feletteseidnek, meg neked is elkerülte a figyelmét ez a néhány apróság. Ha tévedtem, akkor megnyugodtam, hogy nem hibáztál és bocsánatot kérek a feltételezéseimért!

Ne feledd! Közszereplő vagy, aminek vannak előnyei és hátrányai is.

Odaadó aggodalmamért törődésemért és az elismerő szavakért azért egy köszönöm jól esne tőled!
Üdvözlettel egy aggódó barát!”

Hát, így megy ez 2017 Magyarországán!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük