Connect with us

Ez a nap

Toroczkai: a Jobbik vezetése bomlasztja az egységet

Megosztás

Toroczkai László szinte menthetetlennek érzi a Jobbik egységét, amelynek bomlasztójaként a jelenlegi vezetőséget nevezte meg csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.

Bosszú és leszámolás

Az elvtelenség annyira eluralkodott az ellenzéki pártok soraiban, hogy sokkal többet foglalkoznak hatalmi harcokkal, mint előremutató, építő jellegű tervezetek kidolgozásával – értékelt a műsorban a Jobbik volt alelnöke.

Szerinte a Jobbik ahelyett, hogy ellenzéki pártként alternatívát kínálna, csak a bosszú és a leszámolás mentén próbált cselekedni az elmúlt hetekben.

Toroczkai szerint Jobbik stratégiai döntései nem az elnökségben születnek

Az ellenzéki politikus úgy látja: a legfontosabb, hogy ragaszkodjanak ahhoz a szellemi, erkölcsi, eszmei háttérhez, amely megalapozta a párt létrejöttét. Jelezte, Dúró Dóra – akit bizalomvesztésre hivatkozva kizártak a párt országgyűlési frakciójából, és akivel mandátumát is visszaadatnák – is egyetért ezzel a gondolattal.

Toroczkai László azt mondta: számára már világossá vált, hogy a Jobbik stratégiai döntései nem az elnökség körében születnek.

Dúró Dóra nem tudja elképzelni további politikai pályafutását a Jobbikban

Ha marad is a közéletben, a Jobbikban nem tudja elképzelni politikai pályafutását Dúró Dóra, aki csütörtökön Budapesten újságíróknak nyilatkozva beszélt erről. Mandátuma visszaadásáról még nem döntött.

Az országgyűlési képviselőt bizalomvesztés miatt kedden kizárták a Jobbik országgyűlési frakciójából, mert csatlakozott a Toroczkai László korábbi alelnök – a legutóbbi tisztújításon elnökjelölt – által alapított, de a párt elnöksége által el nem ismert „platformhoz”. A Jobbik elnöksége szerdán visszahívta mandátumából a képviselőt. (Minden jobbikos képviselő külön esküt tett az Országgyűlés megalakulásának napján, amelyben vállalta: ha az elnökség kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válik, képviselői mandátumát visszaadja.)

Még a végén pártszakadás lesz

Dúró Dóra értékelése szerint a Jobbik tisztújítása után most politikai leszámolás zajlik azok ellen, akik nem állnak be a sorba. Szerinte nem lenne bölcs a Jobbik részéről, ha folytatná ezt az utat, mert az pártszakadáshoz vezet.

Kitért arra, hogy tíz évvel ezelőtt szintén volt platform a Jobbikban, az semmilyen következménnyel nem járt a belépőkre nézve, ezért „joggal gondolta”, hogy most sem lesz ennek következménye.

Dúró Dóra a mandátuma visszaadásával kapcsolatban azt mondta, nem szeretné elhamarkodni a döntést, nagy várakozással tekint június 23-ra, a platform ásotthalmi zászlóbontó gyűlésére. Szeretné meghallgatni ott is az emberek véleményét – tette hozzá.

Dúró lehet, hogy befejezi a politikai pályát

„Nagyon nehéz napjaim vannak most. Ezért az is felmerült bennem – egész komolyan –, hogy az egész közéleti pályafutásomat, szerepvállalásomat befejezem” – fogalmazott.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük