Connect with us

Ez a nap

Török Gábor: A mostani a Fidesz legnagyobb sikere

Megosztás

A Fidesz nagyobb fölénnyel nyerte meg a 2018-as választást, mint amire akár maga is számított, lényegesen több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. A rendszerváltás utáni magyar politikában még soha nem nyert egy politikai erő háromszor egymásután, ráadásul ebből a három győzelemből számos tekintetben a mostani tekinthető a Fidesz legnagyobb sikerének – írta a választás utáni gyorselemzésében Török Gábor.

A politikai elemző megállapításai közül néhány a Fidesz-győzelem kapcsán:

  • Ilyen magas, 70 százalék körüli választási részvételre kevesen számítottak, s akik igen, azok is biztosra vették, hogy ez az ellenzéknek kedvezhet.
  • A Fidesz magasnak számító választási részvétel mellett még soha nem nyert parlamenti választást, most elsöprő győzelmet aratott. Ez az eredmény a legitimitás tekintetében erősebbnek nevezhető, mint a 2014-es.
  • A Fidesz kampánya volt képes elsősorban vidéken újabb szavazók bevonzására. A hagyományos fideszes bázis elsősorban a kisebb lélekszámú településeken élő újabb szavazókkal bővült.
  • A politikai siker leginkább a Fidesz egyetlen téma köré rendezett, leegyszerűsített, könnyen befogadható és nagy erőkkel terjesztett kampányának köszönhető.
  • Teljes mértékben ketté szakadt az ország; a már korábban is tapasztalt város-vidék törésvonal miatt, de még inkább a politikai preferenciákban.
  • A kormányváltást kívánó szavazók csalódottságukban bizonyára az ellenzéki pártokat hibáztatják majd a Fidesz újabb ciklusáért, és az ellenzéki pártokba vetett bizalom továbbgyengülhet. Az ellenzék legalább a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választásig minden bizonnyal válságos időszakát fogja élni.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Tovább az orbáni úton… – 98,5 százalékos feldolgozottság szerint tarolt a Fidesz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük