Connect with us

Ez a nap

Trócsányi: ma is érvényes a 12 pont – ez esetben gond van az értő olvasással…..

Megosztás

A petíció szövegének elkészítését anno Irínyi József vállalta. A bevezetésben utalt arra, hogy egész Európa mozgásba jött, s a régi állapot többé nem tartható fenn: „Egész alkotmányunkat kívánjuk ezúttal tisztába hozatni.” Hogy is van ez, Trócsányi úr?

olvas
Megosztás

A petíció szövegének elkészítését anno Irínyi József vállalta. A bevezetésben utalt arra, hogy egész Európa mozgásba jött, s a régi állapot többé nem tartható fenn: „Egész alkotmányunkat kívánjuk ezúttal tisztába hozatni.” Hogy is van ez, Trócsányi úr?

„Mit kiván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.”

Az MTI arról tudósít, hogy

Az 1848-49-es események 12 pontja ma is érvényes

– jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, tárcájának a forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén.

Trócsányi László azt mondta, hogy bár a körülmények megváltoztak, alapjaiban semmi sem módosult. Mind a 12 pont máig aktuális – tette hozzá.

A miniszter felidézte, hogy az 1970-es években március 15-e még nem volt ünnep, akkor iskolába kellett menni ezen a napon. Később, 1987-88-ban mintegy ezer ember spontán kivonult az utcára, majd 1989-ben, a rendszerváltozáskor már 100-150 ezres tömeg éltette a forradalom és szabadságharc évfordulóját.

Akkoriban úgy gondolták, hogy új világ következik Magyarországon, és így is lett: 1990-ben szabad választásokat tartottak. Az elmúlt 30 évben „óriási utat tettünk meg”, ma már olyan „Európában vagyunk”, ahol érvényesül a szólásszabadság – közölte Trócsányi László.

Hozzátette: egy igazságügyi miniszternek folyamatosan figyelembe kell vennie a 12 pontot, sőt bárhogy alakuljon a jövő, mindenkinek arra kell törekednie, hogy megvalósítsa azokat az életében.
A miniszter úgy fogalmazott:

sok minden változik, sok minden marad, ebben a kettősségben kell helytállni.

Trócsányi László az EP-választásra utalva megjegyezte, talán ez az utolsó alkalom, hogy igazságügyi miniszterként beszélhet március 15-én. Az ünnepségen a tárcavezető sok kitüntetést adott át, így Deák Ferenc-díjakat, Moór Gyula-díjakat, Isépy Tamás-emlékérmet, Sulyok Dezső-emlékérmet, valamint miniszteri elismerő okleveleket is.

Az egykori 12 pont

Kapcsolódó

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük