Connect with us

Ez a nap

Trump tette népszerűvé a róla szóló botránykönyvet

Megosztás

Viszik, mint a cukrot – többen azért veszik meg, mert a hírekben látták, hogy mennyire felhúzta az elnököt a Fehér Ház titkait ígérő kötet. A botránykönyv szerzője pedig cáfolja az elnök állítását.

A boltok polcaira került a Donald Trump elnökségéről szóló könyv. A fehér házi belső információkat ígérő kötetet már megjelenése előtt botrányok övezték, miután tartalmát maga Trump és stábja előre hazugságnak minősítették, és perrel fenyegették meg a szerzőt.

Szerencsére az elnök rengeteget tweetel – mondta az egyik amerikai könyvesbolt vezetője, – így tulajdonképpen a saját nyilvánosságával reklámozta a nem a szája íze szerint való könyvet, bizony, az utolsó napokban jöttünk rá, hogy annyi példányt kell rendelnünk, ahányat csak lehet.
A várakozások pedig beigazolódtak: több üzletben már percekkel éjfél után szétkapkodták a könyvet. Volt olyan vásárló, aki arról számolt be, hogy eredetileg nem akarta megvenni, de hallotta, hogy az írás jól felhúzta az elnököt, így elhatározta, hogy mégis megveszi.

A hírverés pedig nem csak az Egyesült Államokban, de külföldön is keresetté tette a kötetet. A londoni Picadilly-n lévő könyvesboltban is nagyobb készlettel várták az elnöki pletykákra éhes vásárlókat. Ott egy férfi lelkesen mesélte, hogy minden nap várta a botrány újabb fordulatát a hírekben, így magától értetődött, hogy megvásárolja a könyvet, mert több szaftos részletet akar megismerni.

A kötet egy veszélyes őrültnek állítja be Donald Trumpot, akinek állandóan azt kell éreznie, hogy minden körülötte forog.

Cáfolja az elnök állítását a botránykönyv szerzője

Igenis beszéltem az elnökkel – nyilatkozta a Donald Trump elnökségének első évéről szóló botránykönyv, a Fire and Fury szerzője az NBC-nek. Michael Wolff ezzel cáfolta Trumpot, aki azt állítja, sosem találkozott az újságíróval. Az elnök hiába próbálta jogi úton megakadályozni, hogy a Fehér Ház szennyesét kiteregető riportkönyv megjelenhessen.

„Abszolút beszéltem az elnökkel. Azt, hogy ő ezt interjúnak érzékelte, vagy valami másnak, azt már én nem tudhatom” – mondta Wolff a Today című műsorban, hozzátéve, olyan emberekkel is beszélt, akik napi szinten érintkeznek az elnökkel.

„Kitiltottam a Fehér Házból ennek a hamis könyvnek a szerzőjét. Soha nem beszéltünk könyvről” – írta Twitterén Trump csütörtök este, Wolf erre reagált.

Arról, hogy könyvében azt írja, Trump egész köre megkérdőjelezte az elnök alkalmasságát a posztra, így beszélt:

„A körülötte lévő emberek kivétel nélkül azt mondják… hogy olyan mint egy gyerek. És ez alatt azt értik, hogy százszázalékos figyelemre és elismerésre van szüksége. Minden róla kell, hogy szóljon”.

A 64 éves Wolff állítása szerint másfél év alatt 200 interjút készített az amerikai kormány prominenseivel és Trump bizalmasaival.

(Forrás: Euronews)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük