Connect with us

Ez a nap

Trump szaúdi kapcsolatainak feltárását kérik demokrata szenátorok

Megosztás

Demokrata párti szenátorok nyílt levélben szólították fel Donald Trumpot, hogy hozza nyilvánosságra Szaúd-Arábiához fűződő üzleti kapcsolatait.

Engoron bíró: Trump úr, tudom, hogy ön komolyan veszi a saját dolgát, én is az enyémet! - Ítélet az exelnök ügyében
Megosztás

Demokrata párti szenátorok nyílt levélben szólították fel Donald Trump amerikai elnököt, hogy hozza nyilvánosságra Szaúd-Arábiához fűződő üzleti kapcsolatait.

A levelet – amely a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró isztambuli meggyilkolásának ügyében zajló vizsgálatok és amerikai-szaúdi diplomáciai egyeztetések közepette született – 11 demokrata párti szenátor írta alá, és nemcsak az elnököt, hanem a vállalatbirodalmában dolgozó két fiát is Rijádhoz fűződő, múltbeli és esetleges jelenlegi kapcsolataik részletes feltárására szólítják fel.

A politikusok szerint rendkívül fontos, hogy az Egyesült Államok Szaúd-Arábiával kapcsolatos politikáját ne befolyásolják olyan érdekkonfliktusok, amelyek az elnök vagy a családja Szaúd-Arábiához kötődő gazdasági kapcsolataiból eredhetnek.

Ennek elkerülésére a törvényhozók azt követelik, hogy az elnök és a fiai hozzanak nyilvánosságra minden dokumentumot, amely az elmúlt tíz évben „beruházásokra, kifizetésekre vagy bármely más, szaúdi pénzügyi tranzakcióra vonatkozik, beleértve a szaúdi királyi család tagjaitól vagy más szaúdi személyektől érkezett átutalásokat is”.

Donald Trump adjon számot arról is – teszik hozzá -, milyen esetleges üzleti elképzelésekről tárgyalt szaúdi partnerekkel vagy szaúdi befektetőkkel 2015 júniusa után, vagyis azt követően, hogy bejelentette indulását az amerikai elnökválasztáson. Az esetleges összeférhetetlenség miatt az elnöknek nyilvánosságra kellene hoznia azt is, hogy milyen értékes ajándékokat kapott szaúdi állampolgároktól 2016 novembere, azaz elnökké választása óta.

A szenátorok követelése az amerikai alkotmány egyik rendelkezésén alapszik. Ez kimondja: közhivatalt ellátó, bizalmi tisztséget betöltő személy a kongresszus hozzájárulása nélkül semmiféle királytól, fejedelemtől vagy idegen államtól nem fogadhat el ajándékot, anyagi juttatást, hivatalt vagy címet. A levelet megfogalmazó szenátorok között van például Patrick Leahy, Dick Durbin, Elizabeth Warren vagy Cory Booker, de elemzők megjegyzik, hogy az egyik legbefolyásosabb demokrata párti politikus, Chuck Schumer szenátor nem csatlakozott az aláírókhoz.

A meggyilkolt szaúdi újságíró ügyében Trump egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz

A levél kapcsán hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a rijádi rezsimmel szemben kritikus Dzsamál Hasogdzsi eltűnése ügyében az amerikai elnök egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz arra vonatkozóan, hogy Washington mit kíván lépni, ha bebizonyosodik, hogy az újságírót meggyilkolták Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Egyfelől múlt szombaton „súlyos büntetéssel” fenyegette meg Rijádot, szerdán viszont leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem akar szakítani a Hasogdzsi-ügy miatt Szaúd-Arábiával, amely fontos szövetségese, és megerősítette azt is, hogy nem áll szándékában felbontani a Rijáddal tavaly kötött, 115 milliárd dolláros fegyvereladási megállapodást.

Szerdán közzétett nyílt levelükben a demokrata párti politikusok emlékeztetnek Donald Trump 2015 augusztusában mondott egyik beszédére is, amikor az akkor még üzletember Trump azt fejtegette, hogy „nagyon jól kijön” a szaúdiakkal. „Lakásokat vásárolnak tőlem, 40-50 millió dollárt költenek” – fogalmazott akkor Trump.

Donald Trump a 2017-ben történt elnöki beiktatása után vállalatbirodalma irányítását átadta a két fiának. Kedden az elnök egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy „semmiféle pénzügyi érdekeltsége” nincs Szaúd-Arábiában. Álhírnek minősített minden ezzel ellenkező állítást.

A múlt héten a The Washington Post című lap részletes összeállítást közölt arról, hogy Donald Trumpot régóta kiterjedt üzleti kapcsolatok fűzik a sivatagi királysághoz. A lap akkor azt írta: „Szaúd-Arábia az elnök számára nemcsak politikai szövetséges. Üzletfél is”.

Szaúd-Arábia 100 millió dollárt utalt át Washingtonnak Pompeo rijádi látogatása idején

Amerikai lapértesülések szerint Szaúd-Arábia kedden, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter rijádi látogatása idején 100 millió dollárt utalt át Washingtonnak az északkelet-szíriai helyzet stabilizálásához való hozzájárulásként.

Szaúd-Arábia még augusztusban nyilvánosan ígéretet tett arra, hogy anyagilag is támogatja az Egyesült Államok erőfeszítéseit a Szíria északkeleti vidékein kialakult helyzet stabilizálására. Ígéretét azonban mindeddig nem váltotta valóra, az átutalás időzítése pedig – amelyről elsőként a The New York Times adott hírt – elemzőkben kételyt ébresztett: vajon a kifizetés nincs-e kapcsolatban a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán eltűnt és vélhetően meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyével.

Az amerikai külügyminisztérium cáfolta a feltételezést, miszerint bármiféle összefüggés volna az összeg átutalása és Mike Pompeo rijádi tárgyalásai között. A The Washington Post, amelyben Hasogdzsi rendszeresen publikált, megkereste Brett McGurk különmegbízottat, aki az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló koalíció ügyeiben felelős. A külügyi alkalmazott közleményben válaszolt a lapnak.

„A pénzeszközök átutalása régóta tartó folyamat, semmi köze nincs más eseményekhez vagy a külügyminiszter látogatásához” – szögezte le McGurk.

A The Washington Post megjegyezte: Szaúd-Arábia, amely olajban gazdag és az Egyesült Államok szilárd szövetségese, régóta az anyagi lehetőségeire támaszkodik, amikor politikai célkitűzéseinek támogatására akarja rávenni partnereit. A lap – konkrét nevek említése nélkül – azt írta: „Nyugati diplomaták gyanúja szerint a sivatagi királyság kompenzálja majd Törökországot is azért, mert beleegyezett a Hasogdzsi-ügy közös kivizsgálásába.” Ez a „kompenzálás” adósságkönnyítést vagy a gyöngélkedő török gazdaság bármilyen jellegű megsegítését jelentheti.

Az amerikai lap a külügyminisztérium egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselőjére hivatkozva azt közölte: Brett McGurk péntek óta Szaúd-Arábiában tárgyal.

A The Washington Post megjelentette a meggyilkolt újságíró utolsó cikkét

A The Washington Post című amerikai lap csütörtöki számában közreadta Dzsamál Hasogdzsi utolsó cikkét, amelyet a szaúdi újságíró közvetlenül az eltűnése előtt küldött a lapnak. A cikk csütörtökre virradóra az újság online változatában is megjelent.

A publicisztika elején a véleményrovat szerkesztője közli: a cikket Hasogdzsi írásainak fordítója juttatta el a szerkesztőségbe, egy nappal azután, hogy az újságíró – aki egy éve az Egyesült Államokban élt és a The Washington Postban publikált – eltűnt hazája isztambuli konzulátusán.

A cikkben – amelynek címe: Az arab világnak most a véleményszabadságra van a legnagyobb szüksége – Hasogdzsi a többi között azt hangsúlyozza: „a Közel-Kelet országainak most szabad kezet adtak ahhoz, hogy egyre erőteljesebben hallgattassa el a médiát”.

Az újságíró konkrét példákat említ az arab világból:

Szaúd-Arábiát, ahol éppen az egyik íróbarátját ítélték ötéves börtönbüntetésre, mert bírálta a szaúdi elitet, valamint Egyiptomot, ahol a kormányzat még 2014-ben elkobozta az egyik újság valamennyi nyomtatott példányát, mert a lap interjúsorozatot közölt egy volt titkosszolgálati vezetővel, aki bírálta a kairói kormány döntéseit. „Ezeknek a cselekedeteknek immár nincsenek következményeik a nemzetközi közösségben” – állapította meg Hasogdzsi, hozzátéve, hogy némi elítélést ugyan kiváltanak, de ezt gyorsan követi a feledés csöndje.

„Voltak idők, amikor az újságírók még úgy hitték, hogy az internet megszabadítja az információkat a nyomtatott sajtóhoz köthető cenzúrától és ellenőrzéstől. De ezek a kormányok, amelyeknek a léte függ az információk ellenőrzésétől, agresszívan blokkolták az internetet” – írta Hasogdzsi. Hozzátette: helyi riportereket tartóztattak le és hirdetőkre gyakoroltak nyomást.

Sajtószabadság dolgában a szaúdi újságíró „oázisnak” látta Katart, és némi megszorítással Tunéziát, valamint Kuvaitot is, bár ez utóbbi két ország esetében fájlalta, hogy elsősorban belpolitikai kérdésekkel és nem az arab világgal foglalkoznak.

Dzsamál Hasogdzsi úgy vélte, hogy az arab világra most a saját vasfüggönye zárul, amelyet azonban nem külső, hanem hatalomra vágyó belső erők kényszerítenek rá. „Az araboknak most olyasmire lenne szükségük, mint ami a hidegháború idején a Szabad Európa volt” – szögezte le eltűnése előtti utolsó írásában Dzsamál Hasogdzsi.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/szaudi-ujsagiro-gyilkosai-koronaherceg/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük