Connect with us

Banánköztársaság

Szabó Gábor Tuareg nyílt levele az ellenzéki pátokhoz: Állítsatok közös EP-listát!

Megosztás

Az elmúlt napokban szinte folyamatosan ismertettük az egyes pártok EP-listáit. Úgy véljük itt az ideje, hogy teret adjunk valakinek aki a közös indulást pártfogolja. Szabó Gábor Tuareg az ellenzék bozótharcosa, aki nem hajlandó egyik irányzathoz sem csatlakozni. Ő és követői folyamatosan mondják a magukét.

epvalasztas
Megosztás

Az elmúlt napokban szinte folyamatosan ismertettük az egyes pártok EP-listáit. Úgy véljük, itt az ideje, hogy teret adjunk valakinek, aki a közös indulást pártfogolja. Szabó Gábor Tuareg az ellenzék bozótharcosa, aki nem hajlandó egyik irányzathoz sem csatlakozni. Ő és követői folyamatosan mondják a magukét.

Nem értelek Titeket

Eddig legalább az önérdeketeket szem előtt tartottátok. És ugyanez az önérdek most egybeesne az ország érdekével, tehát két legyet üthetnétek egycsapásra. Minden észérv a közös EP-lista állítása mellett szól. Az emberek az egység érzése, a Rezsim eltakarításának megcsillanó reménye miatt mentek utcára. Mióta megint különcködtök, sehol sincsenek, gondolom feltűnt.

Akcióitokkal visszanyertétek az emberek bizalmát, hát ne játsszátok el. Az utcára menő emberek a jéghegy csúcsa, a tüntető tízezrek mögött velük egyetértő százezrek állnak mindig. Akik elmennek szavazni májusban és októberben, ha az egység megmarad, és ezzel O1G elűzésének reménye is. Ám éppúgy nem fognak elmenni az urnákhoz, ha külön indultok, mint ahogy az utcáról hazamentek. Félmillió szavazóról beszélek. Tényleg lemondtok róluk?

Hivatkoztok egy Medián.felmérésre, amit senkit sem látott. Nem elérhető, szerintem Ti is csak a 444.hu cikke alapján lobogtatjátok a semmit. Ez volna a nyilvánvaló közhangulattal szemben az ütős érv? Ugyanmár. Legyinthettek persze az általam indított szavazásra. De nem ajánlanám. Máris ötször annyi a szavazat, mint az állítólagos Medián-felmérésben, és ez a szavazás nem manipulált: bárki szavazhat, és bárki terjesztheti. Az eredménye pedig nyilvánvaló: több mint négyötödnyi ellenzéki szavazó egységes EP-listát akar.

Van már egy Rezsimünk, amelyik épp azért fog a lecsóba menni, mert szembeszarja a népakaratot

Ne az Ő útjukat járjátok, abból elég volt kilenc év. Ráadásul még a szavazatok képviselői helyre átváltása is a közös indulást preferálja. Együttes listán csak az utolsó mandátum szavazatai vesznek el, míg külön indulásnál mindegyik listáé, amelyik nem éri el a küszöböt. Felrakok képként egy gyorselemzést az előző választásról. Önmagáért beszél, de azért mondom: sokkal jobban jártatok volna, ha akkor is együtt indultok.

Persze, taktikáztok, ezt értem. Tudni akarjátok, hogy melyik párt mennyit kóstál, hogy aztán annak megfelelősen osszátok el az önkormányzati választások jelöltjeit. Csakhogy van egy kis bökkenő. Ha a májusi EP-választást elbukjátok különcködésetek miatt, a nép nehezen visszanyert bizalmát újra elvesztitek. Egyszerűen rátok ragad a lúzerség bélyege. Ennyit igazán tudhatnátok a magyar néplélekről. Ha most vesztetek, októberben is veszteni fogtok. És nem lesz mit elosztani.

Hajnali három óra van, nem tudtam elaludni, amíg ezt a posztot meg nem írtam. Most viszont megyek, Nektek meg erősen ajánlom, hogy ébredjetek fel.

Köztársaság!

TUAREG

Más a szerzőtől

Cirkuszt a népnek!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük