Connect with us

Kerítésen innen

Úgy tűnik, az emberség nem az a keresztény érték, amit védeni akar az „örökös” miniszterelnök

Megosztás

A Magyar Szociális Fórum vasárnapi közleménye szerint – amelyben azt írják, „hitelt érdemlő forrásokra hivatkozva” közlik az adatokat – március 8-ig 164-en szenvedtek kihűléses halált tavaly szeptember óta. Február 20. és március 8. között 29-en haltak meg így, annak ellenére, hogy a februári időjárás viszonylag enyhe volt.

szegenyseg
Megosztás

A Magyar Szociális Fórum vasárnapi közleménye szerint – amelyben azt írják, „hitelt érdemlő forrásokra hivatkozva” közlik az adatokat – március 8-ig 164-en szenvedtek kihűléses halált tavaly szeptember óta. Február 20. és március 8. között 29-en haltak meg így, annak ellenére, hogy a februári időjárás viszonylag enyhe volt.

Az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, továbbá kórházba szállítása közben, és kórházba érkezése után, mert már nem tudtak rajta segíteni.

A szabad ég alatt megfagyott emberek aránya 36 százalékra tehető, a többieké pedig 64-re

Egy évvel ezelőtt, március végéig 200-an fagytak meg Magyarországon.

„Amióta Orbán Viktor kormányoz, több mint 1200, vagyis egy falunyi ember fagyott meg Magyarországon”

– írta tavalyi közleményében a szocialista párt. A szocialisták 2010 – óta hét alkalommal tettek javaslatot a Fagyhalál Elleni Alap létrehozására. A Fidesz-KDNP többség még napirendre sem volt hajlandó venni a kezdeményezést a parlamentben. Idén ősszel ismét benyújtották a javaslatot, eredmény nélkül. Úgy látszik, a Fidesz számára nincs értéke az emberi életnek, aki magatehetetlen, képtelen önmagáról gondoskodni, nem számíthat a kormány támogatására.

Az állami szociális jelzőrendszer alkalmatlan arra, hogy tegye a dolgát

A legtöbb önkormányzatnál a szociális kiadásokat nyirbálták meg a legjobban. A keresztény szellemiségűnek hazudott Fidesz -KDNP kormány szintén a szociális büdzsén spórol. A hivatalos szervek a fogadkozásokon kívül, évek óta keveset tesznek. Számháborút folytatnak arról, szerintük hány áldozat volt. Még mindig nem értik, egyetlen ember élete is pótolhatatlan. Egyetlen embernek sem szabadna meghalnia a hideg miatt.

Orbán Magyarországán a stadionok füvének fűtése fontosabb, mint az emberi élet…..

Tökéletes átmeneti szállások lehetnének, ha lenne hozzá akarat….

A Fidesz uralkodása alatt szinte már minden nagyvárosban felépültek sok-sok milliárdért a stadionok, s ott állnak üresen, kihasználatlanul. Tökéletes átmeneti szállások lehetnének azoknak, akiknek nem telik tűzifára, vagy képtelenek a gázfűtést fizetni, illetve az utcán, a szabad ég alatt élnek. Csekélyke ráfordítással még az ellátásukról is lehet/ne/ gondoskodni. Egy kicsivel kevesebb közpénz jutna pénztáros Lőrincnek és a többi havernak, ugyanakkor emberek ezrei tudnák átvészelni a hideg téli napokat. Vajon mikor oldja meg a fideszes kormányzat, hogy a rászorulók az év minden napján, legalább egyszer meleg ételhez jussanak?

Csak egy picinyke emberség kellene Orbántól és élősködő hadától. De úgy látszik, az emberség nem az a keresztény érték, amit védeni akar az „örökös” miniszterelnök.

Forrás: Magyar Szociális Fórum honlapja

Felfoghatatlan! Hány embernek kell még megfagynia?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük