Connect with us

Kerítésen innen

Új bulinegyed Orbán-közelben – a Kolosy tér is bekebelezve?

Új bulinegyed Orbán-közelben - a Kolosy tér is bekebelezve?
Megosztás

Hátradőlhet Erdei Bálint, az Elios volt társtulajdonosa és akik mögötte állnak, mert  az óbudai önkormányzattól tíz évre elnyerte a Kolosy téri piac üzemeltetését. Indulhat a budai bulinegyed!

Épül-szépül a birodalom

Óbuda önkormányzata csütörtöki ülésén úgy döntött: Tiborcz István barátjának és üzlettársának cége, a Redwood Holding Kft. kapja meg a Kolosy téri piac épületének üzemeltetési jogát. A bérleti szerződést elvileg május végéig írják alá.

A pályázaton induló projektcéget, a Kapu a promenádhoz Kft.-t az Orbán családhoz köthető Erdei mindössze két nappal azelőtt hozta össze, hogy március 2-án az óbudai önkormányzat úgy döntött, még nem hirdet eredményt a Kolosy téri piac gasztronómiai hasznosítására kiírt pályázaton. Az eredeti tervekkel ellentétben jobbnak látták megvárni ezzel a választásokat, az Elios botránya után ugyanis nyilván nem lett volna politikailag hasznos nyertesként kihirdetni Erdei cégét.

Az önkormányzat mindenesetre semmi furcsát nem lát az időzítésben. A hvg.hu-nak eljuttatott közleménye szerint

„a referenciát nyújtó társaságokkal közös projektcég létrehozása nem volt előfeltétele a pályázatnak, így történhetett, hogy a pályázó a benyújtási határidőt követően hozta létre a Kapu a promenádhoz Kft.-t”.

Kivetnivaló? Ugyan már!

Az évek óta veszteségesen működő Kolosy piac üzemeltetésére kiírt tenderre öt pályázat érkezett, ebből Gerendai Károlyé tűnt esélyesnek, aki kézműves sörcsarnokot tervezett kialakítani. Ő végül a harmadik helyen végzett. Második az Optima Klíma Zrt. lett, mely a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került MKB Bank fiókhálózatának a beszállítója. A helyi vállalkozók utolsónak futottak be a pályázaton.

A bérleti díj minimális összegét a kiírásban havi egymillió forintban szabták meg, Erdeiék pedig 2 millió 50 ezer forintot ajánlottak úgy, hogy éppen azzal az ötvenezer forintos plusz téttel ugrották meg a második legtöbbet kínáló pályázó ajánlatát.

A Redwood partnerei, amelyekre „jelenlegi üzleteink”-ként hivatkoznak a pályázatban, szintén biztosítékot jelentenek arra, hogy a piac igazi partiközpont lesz: a listán a belvárosi bulinegyed olyan legendás helyei találhatók, mint a lebontott Instant, a Fogasház és az annak helyén most Instant-Fogasként működő komplexum, a mellette található Liebling és Mazel Tov, a nemrég bezárt Gödör Klub, a Lärm és Frame elektronikus zenei bárok, az After Music Club, a Rizsa Presszó, három Rézangyal bisztró és más szórakozóhelyek.

A második Bulinegyed?

A helyiek legnagyobb bánatára most már biztos, hogy a piac bulinegyeddé avanzsál, a Szépvölgyi út–Lajos utca–Nagyszombat utca–Kecske köz által határolt területre ráadásul eddig sem vonatkoztak a késői nyitvatartási, alkoholárusítási tilalmak. Erdei a pályázat tanúsága szerint hétközben éjfélig, hétvégén pedig hajnali kettőig nyitva tartana a várhatóan ősszel megnyíló, egyik oldalról a Lajos utca, a másik oldalról a sétálóutca – és ott is több étterem és kocsma – által határolt piac.

A pályázat szerint csaknem 500 millió forintból nemzetközi konyhával működő, de a Belvárosi piactól eltérően egy kézben (az üzemeltetőében) működő food hallt hoznak létre. Ezt azzal indokolják, hogy

„elkerülhetjük az egyes szereplők önálló érdekeinek érvényesítése miatti minőségingadozást”.

Emellett kézműves üzleteket, kiállításokat, esténként pedig „színes és igényes” kulturális programokat ígérnek, amelyek épp úgy növelnék a vendégforgalmat, mint az, hogy hop on-hop off buszokkal vinné oda a turistákat, akik itt reggelizhetnének is – kár, hogy Erdei szállodái meglehetősen távol esnek a Kolosy tértől. A társaság az év 300 napján napi 1500-2000 vendéggel számol, a 2020-as évek elejére pedig már egymilliárd forint feletti éves bevételt érhet el tervei szerint.

(forrás: hvg.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük