Connect with us

Kerítésen innen

Ungár Péter mégsem a családi bugyellárisból venne Magyar Nemzetet

Megosztás

Mint azt már megírtuk, az eladósorba került médiaportfóliót többen megvennék, köztük elsőként repült a koncra Schmidt Mária fia, Ungár Péter. A hangzatos lózugokkal szemben nem az örökségéből szándékozik perkálni, inkább befektetőket keres.

Kinek szánja az LMP-s a zsákmányt?

A zoom.hu értesülése szerint Ungár Péter annak ellenére, hogy a hír felröppenésekor facebook oldalán azt találta posztolni, hogy:

Magyarország nemzeti érdeke az, hogy a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió kormánykritikus, hazafias és színvonalas orgánumok maradjanak, hogy megmaradjanak, és ezzel szolgálják a nemzeti közösségünket. A vagyon, amit örököltem felelősséget jelent, hogy úgy használjam, hogy abból a nemzet egésze hasznosul. Ezért a mai nap ajánlatot tettem a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió megvételére és fönntartására. A tárgyalások lezárásig nem fogok nyilatkozni, csak azok befejezését követően.

Ennek dacára külföldi befektetők után nézett.

Saját, mozdítható forrásainak szűkössége és médiavásárlási terveinek volumene miatt külföldi befektetőket is bevonna Ungár Péter, hogy hosszú távon is fenntarthatóvá tegye Simicska Lajos bezárásra ítélt médiaportfólióját

– értesült a portál. Úgy hírlik, hogy a politikus jelenleg azért járja a világot, hogy tőkeerős befektetőket csábítson a Simicska-média felvásárlásához. Úgy hírlik, hogy ezért beutazza Spanyolországot, Izraelt és még Ausztráliába is ellátogat.

Simicska állítólag másfél milliárdot kér a Magyar Nemzetért

A 24.hu értesülései szerint 1,5 milliárd forintos vételárat jelöltek meg Simicska Lajos, a héten bezárt Magyar Nemzet és mno.hu tulajdonosának emberei Ungár Péternek, az LMP elnökségi tagjának, a Figyelőt is tulajdonló Schmidt Mária kormánybiztos fiának, aki vételi ajánlatot tett a lapra.

Az árat nem erősítette meg az LMP-s politikus, a lapnak csak annyit árult el, hogy vinné a Heti Választ is: „igen, az egész Simicska-portfólióra vonatkozik, hogy nem szeretnék róla nyilatkozni, folyamatban lévő ügy lévén”. Arra, hogy mikorra számít fejleményre a tárgyalások kapcsán, Ungár azt mondta, ez egy-két hét még.

Ez alatt az összeg alatt Simicska állítólag nem adná Ungárnak az 1938 óta tartó működését szerdán befejező napilapot, a Magyar Nemzetet és az mno.hu-t. A másik vevőjelölt, Milkovics Pál pénteken azt nyilatkozta, hogy eláll vételi ajánlatától, mivel nem kapott választ Simicskáéktól.

Hogy a másfél milliárdos ár mennyire reális egy már nem működő lapért, ami utolsó előtti évében 762 milliós mínuszt termelt, nem tudni, de a 24.hu-nak többen is azt mondták, elképzelhető, hogy Simicska csak játszik Ungárral, ezért árazta felül a Magyar Nemzetet.

Emlékeztetőül írásaink a témában:

Simicska behódolt? – megszűnik a Magyar Nemzet!

Ungár Péter tényleg ajánlatot tesz a Magyar Nemzetre

Új megmentője lehet a Magyar Nemzetnek

Huth Gergely azt hitte, hős, pedig csak tahó!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük