Connect with us

Ez a nap

Ungár Péter visszautasította Karácsony ajánlatát

Ungár Péter
Megosztás

Nagyon nem tetszett az ajánlat, amit kaptak. Ungár szerint a bohózatot lezártnak tekintik.

„Az MSZP 3:27-es ajánlatot tett az LMP-nek” – írta Ungár Péter elnökségi tag a Facebook oldalán. Karácsony Gergely MSZP-P miniszterelnök-jelölt kedd este jelentette be, négy helyen lépnének vissza, Csepelen az Együtt, három helyen az LMP javára. Cserébe annyit kért, hogy a két párt minden, a többi baloldali párt számára esélyes körzetben lépjen vissza. Karácsony konkrét számot nem mondott, de utalt a pártok támogatottsága közti különbségre. Az ajánlatban benne volt Szekszárd, ahol az LMP társelnöke, Hadházy Ákos indul.

Ungár Péter szerint

„Karácsony Gergely mai bejelentése nem ajánlat, hanem visszautasítás. Karácsony Gergely pontosan tudta, hogy egy ilyen ajánlatba az LMP soha nem fog belemenni. Mert soha nem a megállapodás volt a céljuk, hanem az, hogy elmondhassák, hogy miattunk nem lehet. Pedig ez nem igaz.”

Ungár hangsúlyozza, hiába beszél arról Karácsony, hány helyen lépett vissza az MSZP-P, az igazság az, hogy csak a DK javára léptek vissza (a koordináció miatt), más javára nem. Ungár szerint az MSZP azért hajlandó csak négy helyen visszalépni, mert különben elvesztik a kampánytámogatásuk felét.

„Nem a győzelmi esélyeket, hanem a pénzt akarják maximalizálni.”

Egy másik LMP-s is kiakadt, aki viszont névtelenséget kért. „Ez egy marhaság, komolytalan Karácsony Gergely ajánlata.” A visszalépéseknek szerinte a támogatottság arányában van értelme, azt nem várhatja el senki, hogy az LMP adott esetben 25 helyen visszalépjen 3-4 helyért cserébe. Ezzel túl sok töredékszavazatot buknának el.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Az MSZP-Párbeszéd négy helyen ajánlott fel visszalépést az LMP-nek és az Együttnek – Frissítve

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük