Connect with us

Kerítésen innen

Nyártól ingyen utazhatnak Európában a fiatalok

Megosztás

Már idén nyáron igénybe vehető lesz az Európai Unió 12 millió euró támogatással létrejövő, az európai identitás kialakítását és megerősítését célzó, fiataloknak szánt utazási kedvezménye – közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kedden Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva.

Az idei összegből mintegy 20-50 ezer fiatal vehet részt a programban

A képviselő – mint a program egyik koordinátora – az Európai Parlamentben (EP) tartott, az ingyenes Interrail-programmal foglalkozó megbeszélést követően elmondta: azt szeretnék, hogy az EP által tavaly megszavazott támogatási összeg úgy hasznosulna, hogy mindenkinek bebizonyosodjon, a fiatalok európai identitását segítő projektnek a következő évtizedekben is folytatódnia kell. Ehhez erőteljesen emelni kell a támogatási összeget és százezres nagyságrendig növelni a programban részt vevő fiatalok számát – húzta alá.

Tájékoztatása szerint az uniós programban az idei évre megszavazott összegből mintegy 20-50 ezer fiatal vehet részt, attól függően, hogy 10 és 30 napos vonatbérleteket választanak. A képviselő kiemelte: azt kívánja elérni, hogy az egyes tagországok kormányai – így a magyar kabinet is – promóciós kampányt indítsanak saját országuk lehetséges úticélként történő népszerűsítésére.

A 18. életévét betöltött európai fiataloknak díjmentes, egy hónapra szóló Interrail-jegyet biztosítanak az EU-ban

Ujhelyi István hozzátette, a kezdeményezés koordinátorai el kívánják érni, hogy az Interrail-program része legyen a 2020-tól érvényes uniós költségvetésnek, így hosszú évekre előre azzal számolhat az Európai Bizottság, hogy az Erasmus-programhoz hasonlóan, állandósított költségvetéssel rendelkező programot valósít meg. Az európai fiatalok pedig azzal, hogy komoly büdzsével rendelkező, kiszámítható uniós program részesei lehetnek.

Az Európai Parlament 2016-ban tárgyalta először azt a – főként oktatási céllal előterjesztett – javaslatot, amelynek értelmében minden, 18. életévét betöltött európai fiatalnak díjmentes, egy hónapra szóló Interrail-jegyet biztosítanának az unióban. A program célja elsősorban az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitása, az európai integráció sikeres elmélyítése, a kultúrák közötti jobb kommunikáció, kapcsolatok és együttműködések kialakítása és elmélyítése.

A tavaly tavasszal útjára indított, kísérleti Move2Learn, Learn2Move nevű programban ötezer, 16. életévét betöltött uniós fiatal vehetett részt.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük