Connect with us

Koronavírus

Választási traumafeldolgozás – beindult a „depresszióipar”

Választási traumafeldolgozás – beindult a "depresszióipar"
Megosztás

Győzött a Fidesz, nyertek a depresszióipari szolgáltatók. Hamar felismerték a piaci rést és azonnal le is csaptak rá. Néhányan egészen bizarrnak tűnő segítséget kínálnak a csalódott választóknak. Az „utolsó helyekre” akciós áron is lehet jelentkezni.

Még ki sem ürültek a szavazó urnák,

néhány szemfüles „depresszióipari” vállalkozó máris felismerte a kínálkozó lehetőséget.

Míg az ország vesztes felét szinte sokkolták az eredmények, addig egyre-másra bukkantak elő a semmiből a választási traumafeldolgozást kínáló hivatásos és önjelölt segítők.

A módszerek ugyan igencsak eltérőek, a közös bennük, hogy mindannyian egy április 8. után megjelent és azóta intenzíven tátongó piaci résre csaptak le. Vannak, akik a végeredmények okozta indulatok levezetésében kínálnak segítséget és olykor konkrét helyszínt és jól kipróbált „célszerszámokat”, eszközöket (boxzsákot, gumikalapácsot, baseball-ütőket). Akad olyan is, aki a felfokozott indulatok békés csillapításának jegyében speciális jógaórákat hirdetett a zaklatott jelentkezők számára.

Egy testtudat tréner (mert, hogy bizony már ilyen is van) „önismereti hírfeldolgozásként” titulálja a módszerét, amelyet igen sokan ki akarnak próbálni.

A jelentkezők csoportos foglalkozás keretében páratlan lehetőséget kapnak – egyebek mellett – arra, hogy tudatosítsák önmagukban, milyen érzéseket és érzelmeket kelt bennük a választás. Az amúgy hangfürdővezetőként is tevékenykedő szakember felhívására sokan reagáltak, a meghirdetett csoportba már csak elvétve maradt hely. Volt azonban olyan kommentelő is, aki csak annyit írt: „ugye ez valami vicc?”

Komolyra fordítva a szót,

a pszichológusok igencsak megérezték a választás hatását. A Városi Kurír által megkérdezett terapeuták szinte kivétel nélkül jelentős forgalom-növekedésről számoltak be, illetve arról, hogy a régi klienseik többségénél állapotromlást tapasztaltak.

Érdekes megfigyelés, hogy – pártállástól függetlenül – sokaknál okoz szorongásos tüneteket mindaz, ami az országgyűlési választások előtt, alatt és az elmúlt napokban történt. A lélekgyógyászok szerint a szavazás egyre nagyobb tömegek élik meg valamiféle válságként, akár győzött, akár vesztett a kedvenc pártjuk.

Ennek a hátterében az áll, hogy számos család életében szó szerint sorsdöntő jelentőségűvé vált ez a nap. A végeredmény ugyanis az ország életében „csupán” négy évre van hatással, ám az egyének szintjén akár végérvényesen is és szó szerint eldöntheti a tovább lépés irányát.

Ebből a megközelítésből szemlélve talán már nem tűnik annyira vonzónak a megismételt választások kiírása. Legfeljebb a depresszióipari vállalkozások repetázhatnak egy jóízűt…

https://varosikurir.hu/lisznyai-sandor-a-pozitiv-erzelmekbol-hiany-van-magyarorszagon/

https://varosikurir.hu/gabor-gyorgy-waterloo-napoleon-veget-jelentette-hodmezovasarhely-sajnos-meg-nem-jelenti-orban-veget/

https://varosikurir.hu/kampanyrajt-elott-orban-nyolc-evebol/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük