Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: A szervezett választási csalás sem elég ahhoz, hogy kétségbe vonják az eredményeket. Ez a különbség a demokráciák és az autoriter rendszerek között.

Megosztás

Számomra az legnagyobb rejtély, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy 2014-ben és 2018-ban is éppen annyi szavazatot kapott a Fidesz, hogy meglegyen a kétharmados többsége. Sem eggyel többet, sem eggyel kevesebbet. Egyszer lehet ez a véletlen műve, de kétszer???

Vásárhelyi Mária: Ők tartják hatalomban a Fideszt....
Megosztás

2016-ban Ausztriában az Alkotmánybíróság döntése értelmében meg kellett ismételni az elnökválasztás második fordulóját, mert bebizonyosodott, hogy a szavazatok összeszámlálása során szabálytalanságok történtek; volt, ahol a megengedettnél előbb kezdték meg a levélben leadott szavazatok számlálását, esetleg nem az előírt módon csoportosították a voksokat, s olykor mindezt nem arra jogosult személy végezte.

Néhány választókörzetben pedig nem a megfelelő színű borítékot küldték ki a levélben szavazó választópolgároknak. Tehát nem választási csalás, hanem szabálytalanságok miatt érvénytelenítették a szavazás eredményét, és néhány hónap múlva meg kellett ismételni azt.

Nálunk most maga a kormány meghosszabbított kezeként működő legfőbb ügyészség

is kénytelen volt beismerni, hogy a 2018. országgyűlési választások során sorozatos csalások történtek. Csak az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkezők körében 370 ügyben indult nyomozás, ebből 32 esetben még felderítési, 27-ben pedig a vizsgálati szakaszban van a vizsgálat, 156 esetben vádemelés történt, azaz bírósági szakaszba ért az ügy, 106 esetben már jogerős marasztaló ítélet született.

Az esetek többségében úgy kértek állampolgárságot a kérelmezők, hogy nem tudtak magyarul, mégis megszerezték azt a hivatalnok felelősségét is felvető módon. Más esetben egy magyarul tudó jelent meg a konzulátuson, de egy magyarul nem tudó személynek állították ki az állampolgárságot. Ugyanígy történt útlevelek esetében is.

Volt olyan egyszobás ház, ahová kétszázan voltak bejelentkezve és még az évek óta nem működő orvosi rendelőbe és a krematóriumba is voltak bejelentve kettős állampolgárok. Az is kiderült számos riportból, hogy az akciókat helyi kormánypárti képviselők és polgármesterek szervezték, megvesztegetéssel, fenyegetéssel, zsarolással bírták rá a magyar és ukrán állampolgárokat, hogy részt vegyenek a csalásban.

Ez szervezett választási csalás,

és csak egyetlen szelete a 2018-as választásnak, amelyben már maga a rendszer is csaláson alapult. Nyilvánvaló, hogy nem csak a magyar-ukrán határnál, hanem az országban mindenhol történtek hasonló csalások, a választók szervezett szállításától, az állampolgárok zsarolásán keresztül, a pénz- és konzervosztásig.

Az ukrán-magyar állampolgárok esetében annyira kilógott a lóláb, hogy az ügyészség kénytelen volt vizsgálatot indítani, más esetekben azonban vagy nem is történt feljelentés vagy az ügyészség helyből elutasította a panaszt.

És mind a mai napig nem tudjuk azt sem, hogy a választás napján miért állt le órákra az informatikai rendszer és mi történt azalatt az idő alatt. Számomra az legnagyobb rejtély, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy 2014-ben és 2018-ban is éppen annyi szavazatot kapott a Fidesz, hogy meglegyen a kétharmados többsége.

Sem eggyel többet, sem eggyel kevesebbet.

Egyszer lehet ez a véletlen műve, de kétszer??? Ausztriában a szavazatszámlálás során előforduló, a választás eredményét érdemben nem befolyásoló, szabálytalanságok miatt megismétlik a választást, nálunk a szervezett választási csalás sem elég ahhoz, hogy kétségbe vonják az eredményeket. Ez a különbség a demokráciák és az autoriter rendszerek között.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük