Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária az érdek-identitásról

Vásárhelyi Mária: "te tehetsz róla, hogyha meghalsz, mert buta vagy és felelőtlen" - Az áldozathibáztatás iskolapéldája
Megosztás

Vásárhelyi Máriáról, a kiváló szociológusról az a hír kapott szárnyra még az az ellenzéki médiában is, hogy kiáll a Jobbikkal való választási szövetség ötlete mellett. A helyzet azonban homlokegyenest más, az ellenzők táborát erősíti.

„Érdek-identitás”

Közösségi oldalán fogalmazta meg a témában vallott nézetét.

Fogalmam sincs, hogy miért és hogyan kapott lábra a hír, mely szerint én a demokratikus pártok és a Jobbik közötti választási szövetségkötés híve lennék (ma pl. Lampé Ágnes a Klubrádióban), de itt és most, minden külön értesítés helyett szeretném egyértelművé tenni, hogy soha nem gondoltam és végképp nem mondtam azt, hogy támogatnék egy ilyen összefogást. Sőt!

Amint ezt számtalanszor hangsúlyoztam pl. itt a facebookon is, a leghatározottabban ellenzek minden ilyesmit. Részben, mert nem tartom őszintének és ezért hitelesnek a Jobbik identitásváltását, azt gondolom, hogy ugyanolyan kirekesztő, rasszista, bezárkózó-nacionalista, szélsőjobboldali párt, mint korábban volt, és kizárólag a rövidtávú választási érdekei motiválják akkor, amikor megtagadja korábbi nézeteit. Miközben azért hagy egy „kis kaput”, akkor, amikor a menekült üldözés során az embertelenség legválogatottabb eszközeit bevető Toroczkait választja egyik alelnökének.

Demokratikus érzelmű ember olyan pártra nem szavazhat, amelynek az egyik alelnöke Toroczkai!

És ha még el is hinném az identitásváltást – nem hiszem – akkor is pontosan tudom, hogy a Jobbik szavazói elsősorban a zsidó-cigány- és idegenellenes retorikáért és akciókért választották a Jobbikot, és ez nem változik meg attól, hogy Vona Gáborék most politikailag az arculatváltást tartják célszerűnek. Ráadásul szerintem olyan nincs, hogy egy párt esetében egyszer csak a párt összes tagja, vezényszóra kicseréli a mundért. Az ilyesmi hosszú vívódások, válságok, szakadások, lemorzsolódások eredményeként szokott bekövetkezni.

Abban persze hiszek, hogy egy-egy ember, közösség szembesülve saját súlyos tévedéseivel szembefordul saját korábbi ideológiájával, ezzel azonban ezek az emberek súlyos kockázatokat vállalnak és súlyos hatalmi pozíciókat vesztenek. A Jobbik viszont – bár szavazóinak egy kis része valóban lemorzsolódott a cukiság-kampány következményeként – alapvetően nyerni akar ezen a váltáson, döntését nem erkölcsi, hanem szavazatszerzési megfontolások vezetik.

Ahogyan a Fideszt is kizárólag ilyen érdekszempontok vezérelték, amikor liberális, egyházellenes, antietatista, pártból konzervatív, jobboldali formáció lett. És egyetlen akkor még ott lévő politikus sem mondta, hogy „bocs fiúk, de nekem ez nem megy, én maradnék liberális”. Miféle belső identitás az, amely a párt szűkkörű vezetőségének parancsszavára megváltozik? „Érdek-identitás”.

Mindemellett – hiába jön most jól nekünk, hogy a Simicska médiabirodalom kormányellenes húrokat penget – ez nem változtat azon a tényen, hogy ezt az egész mocskos, korrupt, velejéig züllött Fidesz-rendszert Simicska találta ki és működtette. Nélküle soha nem jött volna létre! És a Fidesz-média ugyanolyan goebbelsi módon uszított, hazudozott és keltett gyűlöletet ahogyan ezt ma a Mészáros-Habony-Vajna média teszi. Persze tény, hogy most dolgozik ott sok tisztességes, tehetséges, színvonalas újságíró, de nem szívesen lennék a helyükben néhány év múlva, amikor Simicskának és a Jobbiknak már más lesz az érdeke. Most persze jó hogy vannak, de attól tartok, hogy nagy árat fognak fizetni mindezért, személy szerint ők is.

Ami pedig a demokratikus ellenzéki pártokat illeti:

a Jobbikkal való szövetségkötésben teljesen elveszítenék az identitásukat és hitelességüket, ők lennének a legnagyobb vesztesei ennek. És ezáltal a magyar demokraták. Különösen a jelenlegi média helyzetben, amikor saját, független médiával alig rendelkeznek. Egy újabb Jobbikos-Simicskás identitásváltás után – amire van esély – olyan szorítóba kerülne a demokratikus oldal, ahonnan már erőgépek garmadával sem lehet kihúzni. Ráadásul egy ilyen szövetség olyan fegyvert adna a Fidesz kezébe, amellyel a jelenlegi közjogi- és médiahelyzetben rommá lőnék az ellenzéket.

Szerző

1 Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük