Connect with us

Blogbazár

Vásárhelyi Mária: meddig tart a természet adta hülyeség és hol kezdődik a műhülyeség?

vasarhelyi
Megosztás

Tudom, hogy a hülyeség dzsungelében bolyongva nagyon nehéz megőrizni a józanságunkat. Most mégis nagyon nagy szükség lenne erre. Mert azt gondolom, hogy azokkal az orbitális baromságokkal, amelyekből nagyon tudatosan minden nap bedob egyet a kormánypártok valamelyik erre szerződtetett hülyéje, nincs más céljuk, mint a terelés.

Nincsenek illúzióim

sem Németh Szilárd, sem Fazekas Sándor sem a többiek intellektuális képességeit illetően, de annyira nyilvánvalóan nem hülyék, mint amennyire annak láttatják magukat. Ezek a „rovarevős”, „Laci konyhás”, „szögbeverős” történetek éppen úgy a propaganda kommandó boszorkánykonyhájában kiagyalt történetek, mint a Sorosozás, migránsozás stb. És nem hinném, hogy mást célt szolgálnak, mint hogy ne az Orbán veje által szervezett bűnszövetségről, Lázár János kastélyáról, a TAO pénzekkel kapcsolatos hazudozásokról, a Bajcsy kórházban egy kamionban működtett diagnosztikai központról beszéljünk, hanem ezekről a sült baromságokról.

Németh Szilárd veleszületett problémája – ő nem velünk született, de azért a mi problémánk

Észre sem vesszük és ők határozzák meg, hogy miről beszélgetünk, a legelképesztőbb hülyeségekkel tematizálják a közbeszédet. Délelőtt tart egy sajtótájékoztatót valamelyik kormánypárti napos-hülye és azt követően az internetes portálokat, az ellenzéki és a közösségi médiát elöntik az ezzel kapcsolatos kommentek.

Fazekas Sándor miniszter agya is ledobta a láncot, bogárevést vizionál

Elkezdődik a versenyfutás, hogy ki tudja meggyőzőbben és ékesszólóbban, bebizonyítani, hogy mekkora nagy baromságot hallottunk. És így sétálunk bele ebbe a nekünk ácsolt csapdába.

Persze nehéz szó nélkül hagyni,

amikor azok az emberek, akik legalábbis elméletileg, egy ország sorsával kapcsolatos döntéseket hoznak, ilyen kapitális hülyeségeket mondanak, mégis meg kéne próbálni.

Meg kéne próbálni, hogy ne halljuk meg, ne ugorjunk ezekre a provokációkra, mert amíg megtalálják a közönségüket ezek az abszurdok, addig sajnos a Fidesz kottájából játsszunk. Nehéz meghúzni a határt, és bemérni hogy meddig tart a természet adta hülyeség és hol kezdődik a műhülyeség, de tényleg nagy szükség lenne a józanságra és a fegyelmezettségre, hogy ne dőljünk be ezeknek a provokációknak, mert akkor mi is szereplői, tevékeny résztvevői leszünk annak az abszurd világnak, amit nyolc éve építenek. Nélkülünk viszont nem tudják játszani ezt a komédiát.

Vásárhelyi Mária: a magyar foci nem véletlenül, hanem direkt ilyen sz@r

Ki a hunyó és kik bújnak Elios ügyben?

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük