Connect with us

Kerítésen túl

Versenyfutás az idővel a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek mentése 

Megosztás

Versenyt futnak az idővel a thaiföldi barlangban rekedt ifjúsági focicsapat tagjainak kimentésén dolgozó szakemberek a helyi hatóságok szombati tájékoztatása szerint.

Ki kell hozni őket az újabb esőzések előtt

A mentési munkálatokat vezető Narongszak Oszotthakorn legutóbbi – visszafogottan bizakodó – nyilatkozata szerint a következő 3-4 napban nyílhatnak a legjobb lehetőségek a gyerekek felszínre hozatalára, mielőtt újabb heves esőzések sújtják a területet, és a fiúk egészségi állapota is „még most a legjobb”.

Szivattyúzzák a vizet a járatokból

A mentést vezető Csiang Rai tartományi kormányzó elmondta: a hatóságok két nagy csoport önkéntes búvár érkezését várják szombaton és vasárnap, és az ő közreműködésükkel lehet majd esetleg megkezdeni a mentést. „A terv, amelyhez én a kezdetektől ragaszkodtam, az, hogy ki kell hozni a gyerekeket, és ebben meghatározó tényező, hogy minél kevesebb víz legyen a barlangban” – mondta Oszotthakorn. Amennyire csak tudták, szivattyúk segítségével csökkentették a vízszintet a járatokban, de ha ismét esni kezd az eső, akkor újra emelkedik a vízszint, és újabb kockázati tényezők adódhatnak – tette hozzá.

Fokozódik az oxigénhiány veszélye

figyelmeztetett arra, hogy a barlangban fokozódik az oxigénhiány veszélye: a levegő oxigéntartalma odabenn most 15 százalék körül jár, és eszméletvesztéshez vezethet, ha 12 százalék alá csökken.

A mentést irányító stáb azt az ötletet is vizsgálja, hogy 600 méteres mélységbe lefúrnának a barlangrendszert rejtő hegy magaslatáról, így érnék el a barlang tetejét és emelnék ki a csoport tagjait. A tartományi kormányzó erről újságíróknak azt mondta, több mint száz próbafúrást végeztek már, de még mindig nem sikerült meghatározni a csoport pontos helyzetét. A fúrásokat végző csapat azon is munkálkodik, hogy – még a várható kiadós csapadékhullás előtt – minél jobban eltömítse azokat a réseket és más irányba terelje azokat a vízfolyásokat, amelyeken keresztül az eső beáramolhat a barlangba.

Mentőautó, helikopter várakozik a csapatra

A felszínen összesen 13 orvosi csapat vár készenlétben, külön mentőautóval és helikopterrel mind a tizenkét gyerek és az edzőjük részére. Azt tervezik, hogy az első állapotfelmérés után a fiúkat mentőautóval egy rögtönzött helikopter-leszállópályához szállítanák, ahonnan a 70 kilométerre fekvő Csiang Rai kórházába vinnék őket. A kórházban már egy részleget el is különítettek a gyerekek fogadására. Az orvosi csapat egyik tagja elmondta: az egyik legnagyobb veszély a kihűlés lehet, mivel a víz a barlangban rendkívül hideg. Továbbá a gyerekek súlyos fertőzéseket is elkaphatnak a denevérek és a szennyezett víz miatt.

Levelet írtak

Beszámolók szerint a barlangrendszerben rekedt 12 tinédzser és edzőjük közben levelet írt a szülőknek a barlangból. Az üzenetet a haditengerészet különleges egységének Facebook-oldalára tették fel szombaton. Az üzeneteket egy külföldi búvár hozta ki a Tham Luang barlangrendszerből. A gyerekek azt írták: „ne aggódjatok, jól vagyunk, mindenki erős”. Hozzátették, „amikor kijutunk innen, sok mindent szeretnénk enni. Haza szeretnénk menni, amint lehet”.

Ekapol Csanthavong, az edző a gyerekek szüleitől, családjától kért bocsánatot, egyben ígéretet tett arra, hogy a lehető legjobban gondját viselni a gyerekeknek. Mint írta, mindenki jól van. A kívülről érkezett segítők gondjukat viselik. Az edző egyben megköszönte azt a támogatást, amit eddig a bent rekedtek kaptak.

Gyakorlott búvároknak is megterhelő a be- és kijutás

Az ifjúsági focicsapat tagjai és edzőjük június 23-án tűnt el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő Tham Luang barlangrendszerben. Az egész Thaiföldet mozgósító országos figyelem mellett, csodával határos módon élve találták meg őket. Azóta orvosi vizsgálatnak vetették alá a 11 és 16 év közötti gyerekeket, állapotuk továbbra is kielégítő. Kijutásukat azonban a barlangrendszerben lévő víz akadályozza. Az elsődleges terv, hogy a csoportot búvárúszásra oktatják, de a fiúk közül van, aki még úszni sem tud.

A be- és kijutás még a gyakorlott búvároknak is rendkívül megterhelő: a barlang bejáratától a gyerekek tartózkodási helyéig mintegy négy kilométeres táv megtétele oda-vissza csaknem tizenegy órát vesz igénybe egy-egy búvár számára. További problémát okoz, hogy a különböző akadályokkal, sziklákkal, törmelékkel terhes úton a felszín alatti áramlatok is nehezítik az előrejutást. A gyerekek tartózkodási helyéhez vezető út utolsó egy kilométeres szakasza a legveszélyesebb. Itt a búvároknak maguk előtt kell tolniuk az oxigénpalackjukat, hogy átférjenek a barlang víz alá került szűk járatain. Ráadásul a zavaros vízben nehéz a tájékozódás, egyes helyeken szinte semmit sem látni a víz alatt.

Pénteken a mentés közben életét vesztette egy tapasztalt búvár, a thaiföldi haditengerészet elit alakulatának egykori tagja.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük